Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
323.28
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Facebook/Lázár János

Érdekes részleteket árult el a moszkvai útról Lázár János

A magyar miniszterelnök pénteken járt az orosz fővárosban, ahol tárgyalt Vlagyimir Putyin elnökkel, az útra mások mellett elkísérte Lázár János építési és közlekedési miniszter. A tárcavezető most ismertette, hogy az olcsó gáz és áram biztosítása állt a megbeszélések középpontjában, miközben Paks II. építése is új lendületet kaphat.

Az építési és közlekedési miniszter „óriási iskolának” minősítette a múlt heti moszkvai látogatást a Rádió 7-nek adott interjújában, amit a Telex szemlézett.

Lázár János saját bevallása szerint három ok miatt volt a delegáció tagja: egyrészt „ő hozta tető alá a paksi szerződést”. Másrészt Orbán Viktor azért vitte a minisztert magával, mert a szuverenitási döntésekben erős álláspontot képvisel. Szerinte fontos szempont volt az is, hogy több szerepet is képvisel, és részt vesz a választási kampányban.

A riporter az esetleges budapesti békecsúcsról is kérdezte Lázár Jánost, aki úgy látja: nagy esélye van annak, hogy a magyar fővárosban rendezzék az orosz és az amerikai elnök találkozóját.

A miniszter megjegyezte: a kormányfő arra kérte Vlagyimir Putyint, hogy a közeljövőben lépjenek előre a béketárgyalásokban.

A miniszter azt is megerősítette, hogy nagy kerülővel mentek Moszkvába, 6 óra volt oda, 6 óra vissza az út, ennek nemzetbiztonsági szempontból volt jelentősége. Budapestről hajnali 4 órakor indultak el a moszkvai tárgyalásra.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×