Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin
Nyitókép: 4ig

Korányi G. Tamás: a 4iG most a kedvenc tőzsdei papír

Az idén 265 százalékot emelkedett a 4iG részvények árfolyama, a tőzsdei szakértő szerint most jöhet egy korrekció, de az sem fogja érdemben vissszavetni.

Egy hónap alatt 40 százalékos erősödés mellett szerdán újabb rekordot döntött a magyar tőzsdén a 4iG árfolyama. Az InfoRádióban Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő felidézte, hogy a társaság részvénye 2024 végén 924 forintot ért, most pedig 3380 forintos volt a szerdai záróár, ez 265 százalékos emelkedés, és ezen belül az utolsó egy hónapban is 40 százalékot tudott erősödni a papír.

A szakember az okok között említette, hogy az amerikai technológiai, illetve az európai védelmi papírok analógiájára a magyar befektetők megtalálták az egyetlen magyar papírt, amelyik ehhez valamilyen logika alapján kapcsolható. Az ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a 4iG bevételének és a nyereségének a túlnyomó része még nem a védelmi és űriparból ered, de ez lesz a jövő, míg jelenleg a telekom üzletág hoz stabil bevételt. Azt is kiemelte, hogy a 4iG rengeteg új bejelentést tesz, kapcsolódik még Elon Musk cégéhez is, de az együttműködés a 25 százalékos tulajdonos Rheinmetall-lal is szépen halad.

A szerdai 7 százalékos erősödéshez hozzájárulhatott az is, hogy az Európai Unió támogatja az Albánia és Egyiptom közötti tenger alatti adatkábel, illetve az albán szárazföldi gerinchálózat fejlesztését, ez pedig Korányi G. Tamás értékelése szerint mindenképpen jó hír a 4iG-nek.

„A cég nagyon jól tudja tálalni a híreket, folyamatosan publikál, úgyhogy egyelőre most ez a kedvenc papír. A probléma az, ha a görbére nézünk, ez már majdnem függőleges, tehát a mániás szakaszban bőven benn járunk. Ilyenkor szokott érlelődni egy komolyabb korrekció, de azt gondolom, hogy még egy komolyabb korrekció sem fogja nagyon visszavetni, legfeljebb az utóbbi egy hónapot vagy pár hetet dolgozza le a papír” – értékelt a tőzsdei szakértő.

Az AutoWallis esetében nincs szó ilyen mértékű erősödésről, a társaság részvénye 153 forintot kezdte az évet, jelenleg 161,5 forintot ér, a Budapesti Értéktőzsdén ez az egyik legkisebb emelkedés, még a hat százalékot sem érte, miközben a BUX-index már 26 százalékot nőtt 2025-ben. Korányi G. Tamás kifejtette, hogy a legnagyobb bevételt a nagykereskedelemben könyvelhette el az AutoWallis, noha a növekedés csak 2,5 százalékos volt, de félévkor még mínusz három százalékon állt. A kiskereskedelemben a növekedés 21 százalék, míg a mobilitási szolgáltatás 17 százalékkal nőtt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Beteg ember, aki gonoszul nézett ki - megszólalt Donald Trump a merényletkísérlet után
videó a merénylőről

Beteg ember, aki gonoszul nézett ki - megszólalt Donald Trump a merényletkísérlet után

Biztonságban van Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump, miután szombat este egy fegyveres támadó tüzet nyitott a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének (WHCA) éves gálavacsoráján. Az incidens során a Titkosszolgálat egyik ügynöke megsebesült, a támadót pedig letartóztatták.

Magyar Péter: tízmilliárdos értékben menekítik ki a vagyont, utalásokat zárolt a NAV

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Papp Zsolt György
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke
Nagy gondok vannak az Audinál, drasztikus lépésekre szánta el magát a cég

Nagy gondok vannak az Audinál, drasztikus lépésekre szánta el magát a cég

Nehéz helyzetbe került az Audi a világ legnagyobb autópiacán, Kínában, ahol a német prémiumgyártó korábban évtizedeken át az egyik legerősebb külföldi márkának számított. A vállalat sorozatban a harmadik évét zárhatja csökkenő kínai eladásokkal, miközben olyan helyi szereplők erősödtek meg látványosan, mint a BYD, a Geely, vagy éppen a telefonjairól ismert Xiaomi. Az Audi problémái jól mutatják, mekkorát fordult a világ a kínai autópiacon, ahol a német gyártók korábbi technológiai fölénye szép lassan elkezdett eltűnni. Még a héten bemutatott új AUDI E7X SUV is a helyi partnerek technológiáját használja, ami jelentős irányváltás egy olyan márka számára, amelynek identitása hosszú éveken át a német mérnöki tudásra épült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×