Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
322.02
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Budapest, 2023. május 29. A Wolt elnevezésű, éttermekkel szerződött kerékpáros ételfutár a megrendelt ételt melegentartó táskával várakozik a fogaskerekű vasút, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 60-as számú járatának városmajori végállomásánál. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Komoly gond volt az étel- és italkiszállítással, a Wolt jogsértései miatt lépett a magyar hatóság

Számos szabálytalanságot tártak fel az ellenőrzés során.

Több súlyos fogyasztóvédelmi jogsértést állapított meg a Wolt cégcsoporthoz tartozó két vállalkozás működésében egy nemrég lefolytatott eljárás során a fogyasztóvédelmi hatóság, eredményként összesen 200 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az illetékes kormányhivatal – áll a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságot (NKFH) irányító Nemzetgazdasági Minisztérium szeptember 18-i közleményében.

Az utóbbi időben jelentősen megnőtt az ételkiszállítással kapcsolatos panaszok száma, ezért rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat indult „az érintett vállalkozások gyakorlatának feltárására”. Tavaly a legnagyobb piaci szereplők ellen már indult eljárás, ugyanakkor újabb jogsértési gyanúk merültek fel.

Az értékesítést végző Wolt Services Magyarország Kft. ellenőrzése során megállapításra került, hogy

több alkalommal tiltott termékekkel: alkohollal, és energiaitallal szolgáltak ki fiatalkorúakat.

Ezen felül „kamuakciókat” hirdettek, nem tüntették fel az akciós egységárat – megsértették az akciós ár feltüntetésének szabályait. Ezen felül nem tájékoztatták előzetesen a fogyasztókat a vállalkozás nevéről és elérhetőségéről, így ők a számla kiállításáig nem tudhatták, kivel szerződtek.

A platformot üzemeltető Wolt Magyarország Kft. vizsgálata során kiderült, hogy a fogyasztókat elavult, megszűnt panaszkezelési lehetőségről tájékoztatták, elállási jogukat több esetben jogellenesen korlátozták, illetve a weboldal az akadálymentesítési kötelezettségeknek sem felelt meg.

A vizsgálatok nyomán két eljárás indult, a Wolt cégcsoporthoz tartozó érintett vállalkozásokkal szemben cégenként 100 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki.

A közlemény kiemeli, az NKFH élelmiszer-biztonsági és élelmiszerlánc-felügyeleti vizsgálatot is indított, az illetékes kormányhivatal pedig a munkavédelmi szabályok betartását ellenőrzi a vállalkozásnál.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×