Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.58
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter (j) és Eppel János, a VOSZ elnöke a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) között létrejött együttműködési megállapodás aláírásán a minisztériumban 2025. március 17-én.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Nagy Márton együttműködési megállapodást írt alá a VOSZ-szal

A vállalkozói szektor képviselőivel való szoros kormányzati kapcsolat fontosságát hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) kötött együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán mondott köszöntőjében.

Úgy fogalmazott, a VOSZ Demján Sándor hagyatéka, ezért megtisztelő az együttműködési megállapodás létrejötte.

Nagy Márton kitért arra, hogy a VOSZ nemcsak javaslatokat fogalmaz meg, hanem segíti is a kormány munkáját, egyebek közt aktívan részt vesz a bérmegállapodás érdekegyeztetésében. Kiemelte, a tavaly három évre kötött bérmegállapodás közös siker, és emlékeztetett, hogy ebben 2028-ra megcélozták az 1000 eurós minimálbér elérését, aminek szavai szerint van realitása.

Hozzátette, látható az is, hogy

az egymillió forint átlagbér elérése sem lehetetlen, a versenyszférában 2028-ra ez megtörténhet, a közszférában viszont később következhet be.

Nagy Márton beszélt arról, hogy a 21 pontból álló gazdaságpolitikai akcióterv megvalósulásában a VOSZ aktívan részt vesz. A VOSZ a Kavoszon belül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen valósítja meg a Széchenyi Kártya Programot. Az állam a programban a kamatkedvezményt az idén 320 milliárd forinttal támogatja. A VOSZ segíti azt is, hogy az európai uniós források egyszerűbben, gyorsabban eljussanak a gazdaságba, a vállalkozásokhoz – sorolta a miniszter.

Arra is kitért, hogy a kkv-kat érintő Demján Sándor Program finanszírozási lehetőséget ad a vállalkozásoknak egyebek közt tőkeprogram, hitelprogram és vissza nem térítendő támogatások biztosításával.

Nagy Márton kijelentette, a kormány az adócsökkentés pártján áll, és ezt a költségvetés állapotától függően folytatja. Példaként említette, hogy az áfa alanyi adómentességének határát az idén megemelték, és a kiva esetében is javítják a feltételeket, hogy nagyobb kört lehessen ezzel az adónemmel elérni. Utóbbival kapcsolatban tervezik, hogy a bentmaradási értékhatárt 6 milliárd forintról 12 milliárd forintra, a belépési létszámot pedig 50 főről 100 főre növelik várhatóan 2026 január elsejétől.

Kiemelte, a tárca támogatja a VOSZ internetes alkalmazásának létrehozását, továbbá az idén 2 milliárd forint értékben VOSZ-projekt indul, amelynek célja az induló vállalkozások célzott fejlesztése.

Eppel János, a VOSZ elnöke elmondta, a mostani megállapodást öt nehéz gazdasági év után reménykeltő időben kötik.

Utalt arra, hogy a VOSZ két éve elfogadott új stratégiájában kiemelt szerepet szán a vállalkozások támogatására, a szolgáltatások fejlesztésére, az induló cégek segítésére. Érdekképviseletként együttműködnek a szaktárcával a cégek energiahatékonyságának növelése érdekében, továbbá kiemelten kezelik a korszerűsítéseket, a zöldítést.

Újságírói kérdésekre válaszolva Nagy Márton elmondta, márciusban az élelmiszerinfláció közelebb lesz a 9 százalékhoz, mint a 10 százalékhoz, áprilisban pedig 7 százalék alá mehet. Felhívta a figyelmet arra, hogy az élelmiszerárak alakulását az online árfigyelő rendszerben követni lehet. Arra is kitért, hogy az idén nyugdíjkorrekció lehet, de szavai szerint nehéz megmondani, hogy ez mekkora lesz novemberben.

Szintén újságírói kérdésre, saját véleményét hangoztatva a nemzetgazdasági miniszter elmondta, Magyar Péter adócsökkentési bejelentése 3 ezer milliárd forint feletti csomagot jelenthet. A tárcavezető hiányolta, hogy a médiában sokat szereplő közgazdászok még nem mondtak vélemény Magyar Péter bejelentéseiről.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Nagy Márton közölte, szeretnék tartani az idei 3,7 százalékos hiánycélt. Hozzátette, hogy az áfa-bevételek a vártnak megfelelően alakulnak, és az év első két hónapjában a hiány is a vártak szerint alakult.

Nagy Márton elmondta, hogy tárgyalt a Magyar Bankszövetséggel a bankszámla költségek csökkentéséről. Egyelőre kevésnek tartja a szövetség ajánlatát, ha nem tudnak megegyezni, akkor akár ársapkát is be lehet vezetni a szolgáltatások díjára - mondta.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×