Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.67
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér. Forrás: Budapest Airport.
Nyitókép: Forrás: Budapest Airport.

Szakértő: a válságok mutatják meg azt, hogy az állam befolyásoló szerepe meghatározó

Tulajdonosi szempontból számos példa van arra, hogy a világ jelentős repülőterei egymástól eltérő tulajdoni struktúrában működnek, vagyis nem létezik egy tökéletes megoldást jelentő modell a légikikötők gazdaságilag optimális működtetésére – állapította meg az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében.

A tulajdonos, jelen esetben az állam határozhatja meg a repülőtér fejlesztésének az ívét, azt, hogy milyen irányba akarja formálni a repülőteret az adott országban, és ez mindenféleképpen nagyobb mozgásteret takar – mondta Pásztor Szabolcs az InfoRádióban.

Az Oecomomus kutatási igazgatója szerint a turisztikai szektor még jobb kiaknázását adhatja majd a saját kézben lévő repülőtér. Kiemelte, hogy az ágazat forgalma már hasonló számokat produkál, mint a Covid előtti években, és az előzetes becslések szerint az elkövetkező években további fejlődés várható.

A Budapest Airport az utóbbi másfél évben számos elismerést és kitüntető címet megszerzett, a legjobb kelet-európai reptérnek 11. alkalommal választották, de a kategóriájában megkapta Európa legjobb repülőtere díjat is. Pásztor Szabolcs szerint ezek az elismerések is azt mutatják, hogy az állam egy értékes eszközt vásárolt vissza, és egyben nagy a felelősség is, hiszen a színvonalat tartani kell.

"Ha a világ repterein szétnézünk, akkor azt láthatjuk, hogy rendkívül vegyes a kép, hiszen vannak olyan repülőterek, amelyek állami kézben vannak, és vannak olyan repülőterek, amelyek magánkézben vannak, sőt, még van egy harmadik változat is, amikor egyébként vegyes vagy több cég kezében van a repülőtér. Nem lehet egyértelmű következtetést levonni azzal kapcsolatosan, hogy ki a jó gazda, mert vannak kimondottan rossz példák is arra, amikor az állam a tulajdonos, és vannak kimondottan jó példák is" – fejtette ki a szakértő.

2005 decemberében értékesítette az akkori kormány a Budapest Airport részvényeinek 75 százalékát és ezzel az üzemeltetési és a vagyonkezelési jogokat is. Pásztor Szabolcs kiemelte, hogy akkor sokan azt hirdették, hogy az állam nem a legjobb gazda, de jött a 2008-as, 2009-es válság egy gyors visszarendeződéssel, majd a 2020-as évek kihívásai.

"Most megint új megvilágításba helyeződött az állam, és ha valamilyen kataklizma vagy anomália van, akkor sokan az államhoz fordulnak, mert védőernyőt tud nyújtani, és a piaci mozgások túlzottan szélsőségesek lehetnek" – fejtette ki. Hozzátette, hogy minden esetben a válságok mutatják meg azt, hogy az állam befolyásoló szerepe lényeges és meghatározó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×