Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
327.83
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Getty Images/ David Lees

Nem mindennapos, ami az olajárakkal történik

Az elmúlt napokban jelentősen csökkent az olaj ára a világpiacon, aminek itthon kedvező hatása van az üzemanyagok árára – hívta fel a figyelmet a Portfolio elemzője. Mohos Kristóf hozzátette: több tényező is befolyásolja azt, hogy tartós lesz-e az árcsökkenés.

Mohos Kristóf szavai alapján elképesztő bizonytalanság figyelhető meg az olajáraknál: az év első szűk 6 hónapjában a nyugati benchmark termékek, vagyis a Brent és az amerikai WTI árai jelentős kilengések mentén alakultak. Sőt, az elmúlt napokban egy meglehetősen széles esés bontakozott ki mindkét nyugati olajtípusnál, több mint 15 százalékos mínuszba kerültek.

Az emelkedés irányába hathat, és hatott is rövid ideig a múlt héten az OPEC olajhatalmak legjelentősebb termelőjének számító Szaúd-Arábia döntése, miszerint július 1-től napi 1 millió hordóval fogják csökkentei a kitermelést – tette hozzá a Portfolio munkatársa, aki szerint az amerikai kamatdöntő ülés pedig bármelyik irányba ható tényező lehet.

Ami a hazai üzemanyagokat illeti, az elemző emlékeztetett: a Brent mellett a forint–dollár-árfolyam az, ami hatással van az árakra. Előbbinél főként „oldalazás”, kisebb esés látható, míg a forint, ha csak kis mértékben is, de inkább erősödik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×