Infostart.hu
eur:
365.19
usd:
316.55
bux:
149738.85
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Budapest roofs observed from zoo in cloudy day
Nyitókép: devteev/Getty Images

Részvénytársasággá szervezné át az állatkertet a főváros

Miután eredménytelenül zárult a főigazgatói pályázat a fővárosi önkormányzat inkább Rt-vé alakítja az intézményt.

A Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) főigazgatói posztjára még tavaly írtak ki pályázatot. A nepszava.hu beszámolója szerint a bíráló bizottság végül csak egyetlen jelöltet hallgatott meg. A testület azonban hiányolta a pályázó stabil jövőképre, illetve a gazdasági alapok megerősítésére és fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit ezért elutasította a jelöltet.

A főpolgármester humán ügyekért felelős helyettes a portálnak cáfolta, hogy a pályázót „valamiféle politikai áramlat” sodorta volna el. Bősz Anett szerint remek pályázatok érkeztek, nagyon jól képzett emberektől. Ám a törvény előríja, hogy a főigazgatói poszt betöltéséhez közművelődési felsőfokú végzettség kell, továbbá 5 évnyi, közintézményben szerzett vezetői gyakorlat is kötelező.

A helyzet megoldására az az elképzelés, hogy az állatkertet alakítsák át gazdasági társasággá. Bősz Anett az InfoRádiónak azt mondta, hogy

a piaci alapokon működő állat- és növénykert nagyobb árbevételre tehetne szert,

miközben mentesülne a költségvetési intézményeket sújtó kötöttségektől. A közvagyon jelleg viszont megmaradna, mivel tulajdonos továbbra is a főváros lenne. Az ilyen átalakításra jó példaként szolgálhat a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., amely még a Covid-járvány ellenére is mintegy kétmilliárdos eredményt produkált - tette hozzá.

Bősz Anett úgy látja, hogy ehhez az átalakuláshoz legalább egy évre lenne szükség. A főigazgatói pályázatok benyújtóiból ugyanakkor olyan csapat alakulhatna ki, amely az állatkert mind szakmai, mind gazdasági vezetését kitűnően el tudná látni - közölte a főpolgármester humán területekért felelős helyettese.

A beszélgetést teljes terjedelmében alább hallgathatja meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: hamarosan szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: hamarosan szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×