Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay.com

Ezért nőttek brutálisan a rendszerhasználati díjak a számlákon

Többe kerül az energiahálózatok működtetése az elszálló áram- és gázárak miatt, ezért kell emelni az úgynevezett rendszerhasználati díjakat. A gáznál októbertől emelkedik, az áram esetében már nyáron megemelték az átviteli díjat.

A rendszerhasználati díjak sok esetben több ezer forinttal is drágultak, amit alapvetően a fogyasztás alapján fizetendő, úgynevezett átviteli díjak okoznak.

„Az áramellátáshoz szükséges rendszereket, vezetékeket, transzformátorokat fenn kell tartani, a karban kell tartani, ott emberek dolgoznak, gépek, eszközök működnek, ezekhez pedig éppúgy energia kell, mint akár itthon működtetni mondjuk egy gázrezsót vagy felkapcsolni a lámpát. Ezeknek a díját fizetjük meg a rendszerhasználati díjban” – magyarázta Holoda Attila energiapiaci szakértő az RTL Hírdónak.

Az áram esetében az Energiahivatal

idén nyáron emelte három és félszeresére az átviteli díjat.

Gulyás Gergely miniszter akkor azt mondta, ez nem jelent plusz bevételt az államnak.

„A rendszerhasználati díjat az MVM annak megfelelően számolja ki, hogy mennyi a valós költsége a rendszerhasználatnak. Tehát ott semmilyen plusz állami bevétel vagy akár céges MVM bevétel nincsen. És hogy a rendszerhasználati díj radikálisan megnövekedett volna, ebben én nem vagyok olyan száz százalékig biztos” – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter a július végi Kormányinfón.

„Most azért tapasztaljuk ezt a brutális emelkedést a rendszerhasználati díjban, mert ez egy piaci szolgáltatás, amit ők végeznek, de ugyanúgy a piacról szerzik be hozzá az energiát és az energia-áremelés az őket éppúgy érintette, mint a fogyasztókat érinti” – tette hozzá Holoda Attila a csatornának.

A rendszerhasználati díj emelése októbertől a gázszámlákon is látható lesz. A köbméterenkénti 20 forintos drágulást azonban a számlának csak a rezsicsökkentéssel fizethető mennyiségen felüli részében érvényesítik. Ez az úgynevezett lakossági piaci ár, ami októberben, novemberben és decemberben nagyjából 752 forint lesz köbméterenként.

Azt, hogy januártól mennyi lesz a gáz ára, várhatóan december második felében határozza meg az Energiahivatal.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×