Infostart.hu
eur:
380.69
usd:
321.68
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Pexels.com

A magyarok negyedének kell már a spórolás mellett többet dolgoznia

A jelenlegi inflációs környezetben a magyarok 80 százaléka jelezte, hogy kevesebbet költ a mostani anyagi helyzete megóvása érdekében, a fogyasztók főleg élelmiszer és higiéniai termékek vásárlását fogják vissza - mondta a Magyar Cetelem Bank vezérigazgatója az ügyfeleik körében végzett kutatás eredményeiről.

Szabó Péter hozzátette, hogy a május első felében készült felmérésbe több mint 1000 embert vontak be.

Közölte, a költések visszafogása mellett, a magyarok 24 százaléka többet dolgozik, azaz többlet bevételre igyekszik szert tenni az anyagi helyzete fenntartása érdekében, 12 százalékuknak azonban már hozzá kellett nyúlnia megtakarításaihoz.

A Cetelem magyarországi ügyfeleinek visszajelzéseiből az is kiderült, hogy a következő 12 hónapban 20 százalékot meghaladó áremelkedésre számítanak az élelmiszereknél és az építőanyagoknál, de több más termékcsoportban is az árak növekedésével számolnak.

Az infláció mellett az orosz-ukrán háború hatásairól is kérdezték a fogyasztókat, a visszajelzések pedig azt mutatták, hogy miközben az utóbbi miatt a válaszadók 20 százaléka lemondott egy tervezett nagyobb beruházásról (például autóvásárlás, illetve ingatlan beruházás), 65 százalékuk azt mondta, nem változtatott fogyasztói szokásain a fegyveres konfliktus miatt.

A Magyar Cetelem Bank Zrt. 1996 óta van jelen Magyarországon. Alapítója és egyben 100 százalékos tulajdonosa a francia Cetelem S.A., amely 1999-óta a BNP Paribas csoport tagja.

Címlapról ajánljuk

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Mi jöhet ma a tőzsdéken?

Mi jöhet ma a tőzsdéken?

Gyenge napja volt tegnap az amerikai tőzsdéknek, elsősorban a technológiai részvények szenvedtek. Az ázsiai tőzsdék ezek után nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Japánban ugyancsak a technológiai részvények esése húzta lefelé a piacot, de az összkép inkább vegyes. Ami az európai tőzsdéket illeti, az előjelek alapján itt valamivel már jobb lehet a hangulat, a határidős indexek kis emelkedést vetítenek előre több piacon, de várhatóan itt sem lesz egyhangú a kép. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×