Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Szikszó, 2020. szeptember 10.Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az energia- és üdítőitalokat gyártó Hell Energy Magyarország Kft. tejeskávétöltő-üzemének átadásán Szikszó határában 2020. szeptember 10-én. A beruházás nyolc millliárd forintba került, amelyhez a kormány négy milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott.
Nyitókép: MTI/Vajda János

A pénzügyi tárca részletesen elmagyarázza, hogy miért ilyen nagy a hiány

Az első hét hónapban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1803,7 milliárd forintot ért el - közölte a Pénzügyminisztérium hétfőn

Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 1620,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 221,9 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 39,1 milliárd forintos többletet értek el.

Az előző év első hét hónapjában a központi alrendszer hiánya 2165,0 milliárd forintot tett ki - idézték fel.

A PM a közleményében kiemelte: a kormány továbbra is kiemelt feladatának tartja az újabb munkahelyek létrehozását, valamint a beruházások ösztönzését, a családok támogatását. Ezért a gazdaság újraindítása érdekében a támogató költségvetési politikát idén is folytatni szükséges. A már megindult növekedés további serkentése hozzájárul ahhoz is, hogy idén 5,5 százalékos gazdasági növekedést érhessünk el.

A meghozott döntések komoly forrásokat hagynak a gazdaság szereplőinél, így a költségvetés 1803,7 milliárd forintos hiánnyal zárt július végén.

A központi alrendszer adó- és járulékbevételei vonatkozásában a tájékoztatásban kiemelték: 2021 első hét hónapjában az előző év azonos időszakához képest magasabban teljesültek a társasági adóból, az általános forgalmi adóból, a személyi jövedelemadóból és a társadalombiztosítási járulékból származó bevételek.

Hangsúlyozták azt is, hogy a bevételek alakulását jelentősen befolyásolja a koronavírus-járvány gazdasági hatása és az ezzel kapcsolatosan bevezetett munkaadói kedvezmények, a szociális hozzájárulási adó 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökkentése, valamint a magasabb bérkiáramlás, az átlagkereset növekedése is.

A kiadások közül jelentősek többek között

  • a közúti fejlesztésekre (172,9 milliárd forint),
  • a közlekedési ágazati programokra (123,1 milliárd forint), vagy
  • a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra (91,8 milliárd forint) fordított források - írták.

Az előző hónapban, júniusban az államháztartás központi alrendszere 392,0 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első hat hónapban pedig a deficit elérte az 1704,5 milliárd forintot, az idei évre előirányzott 2287,7 milliárd forint 74,5 százalékát.

Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×