Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
325.06
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Bevásárlókocsik a győri Tesco hipermarket áruház előtt 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

A Tesco fejlesztéssel válaszolt az eljárásra

Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását, amelynek értelmében az áruházlánc fejleszti, valamint az egész országra kiterjeszti a kiszállítással kapcsolatos szolgáltatásait - közölte Rigó Csaba Balázs, a hivatal elnöke.

A versenyhivatal azért folytatott eljárást a Tesco-Global Áruházak Zrt.-vel szemben, mert az áruházlánc nem tette egyértelművé, hogy honlapja valójában nem webáruház, hanem online bevásárlás szolgáltatást nyújt, és a rendelések jelentős részénél fordul elő legalább egy helyettesített vagy hiányzó termék, amivel a fogyasztó csak az átvételkor szembesül - hangsúlyozta a GVH elnöke.

Az eljárás során a Tesco kötelezettséget vállalt arra, hogy 15 nap alatt egyértelművé teszi honlapját. Emellett három hónap múlva valódi webáruházat is üzemeltet majd az eddigi szolgáltatásával le nem fedett területen, azaz elsősorban a kisebb településeken; itt 3000 termék, jelentős részben tartós élelmiszer lesz elérhető. A webáruházat hat hónap múlva országos lefedettségűvé teszi az áruházlánc - közölte Rigó Csaba Balázs.

A GVH elnöke kiemelte, hogy

ilyen vállalásra Magyarországon eddig még nem volt példa.

A versenytanács bírság helyett elfogadta a Tesco kötelezettségvállalását, mert a szolgáltatás javulása hasznos a fogyasztók, különösen a vidéki lakosság számára, és hatékony megoldás a jelenlegi járványügyi helyzetben. Ugyanakkor az új szolgáltatás nem jelent majd konkurenciát a falusi kis boltok friss termékeinek, mert a webáruházban főként tartós élelmiszereket lehet majd rendelni - tette hozzá.

Mint mondta, a megoldás versenyre serkentheti a kiskereskedelmi szektor hasonló szolgáltatóit.

Tóth András, a GVH elnökhelyettese ismertette, sok panasz érkezett a hivatalhoz amiatt, hogy az online vásárlásnál a fogyasztók által látható felület nem volt összekötve a raktárkészlettel, így nem valós információkat kaptak.

Az elnökhelyettes piactisztító eljárásként értékelte a hivatal által elfogadott megoldást.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×