Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
324.94
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a főváros és a Mol-csoport közötti stratégiai megállapodás aláírásán a Városházán 2018. június 15-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Veszteséges lett a Mol a karantén miatt

Dollárban számolva 48, forintban pedig 38 százalékkal csökkent a Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye - derült ki a társaság második negyedéves gyorsjelentéséből. Az olaj- és gázárak, valamint a kereslet összeomlása miatt 90 milliárd forintos nettó veszteséget jelentett a cégcsoport az első félévre - tavaly még 126,4 milliárdos nyereségük volt.

Jelentősen csökkent a Mol-csoport EBITDA-eredménye a második negyedévben a járványhelyzet miatt: 113,9 milliárd forint (353 millió dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt ért el az idei második negyedévben - derült ki a cégcsoport második negyedéves, a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentéséből. Ez dollárban számolva 44 százalékos, forintban pedig 38 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. A féléves tiszta EBITDA 305,2 milliárd forint (975 millió dollár) lett, dollárban 15 százalékkal, forintban 6 százalékkal kevesebb, mint tavaly az első hat hónapban.

A csoport nettó vesztesége a második negyedévben 41,5 milliárd forint (142 millió dollár) volt, a tavalyi második negyedévi 77,8 milliárd forintos (270 millió dolláros) nyereség után. Az első fél évet 90 milliárd forintos (294 millió dolláros) veszteséggel zárták, szemben a tavalyi hasonló időszak 126,4 milliárd forintos (444 millió dollár) nyereségével.

A Mol-csoport új, az év elejihez 2,5 milliárd dollároshoz képest jelentősen alacsonyabb EBITDA előrejelzést adott 2020-ra, 1,7-1,9 milliárd dollár közötti értékkel, vagyis a második félévben is a kedvezőtlen külső környezet fennmaradására számítanak.

"Munkatársaink egészségesek és biztonságban vannak, piacainkon biztosítottuk ügyfeleink folyamatos ellátását még a válság legnehezebb pillanataiban is. Sőt, ezen körülmények között is sikerült pozitívan tartani egyszerűsített szabad cash flownkat" - emelte ki Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató. Úgy értékelte, hogy a vállalat sikerrel vette a korábban ismeretlen kihívásokat és megőrizte pénzügyi egyensúlyát és erejét. Szerinte a jövőben is sikerrel fogják venni az akadályokat és megerősödve fognak kikerülni a válságból.

A Mol értékesítési nettó árbevétele 823,9 milliárd forint (2587 millió dollár) volt a második negyedévben, a tavalyi második negyedévi 1341 milliárd forint (4665 millió dollár) után. Az első fél évben nettó 1943,4 milliárd forint (6233 millió dollár) árbevételt értek el, míg tavaly az első hat hónapban 2483,4 forintot (8746 millió dollárt).

A kutatás-termelés (upstream) üzletág EBITDA-ja 35,5 milliárd forintra (112 millió dollár) csökkent a második negyedévben, és 91,6 milliárd forintra (297 millió dollár) az első fél évben, miután az olaj- és gázárak az egész világon összeomlottak - közölték.

A feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág tiszta EBITDA-ja jelentősen, 36,57 milliárd forintra (110 millió dollárra) csökkent a második negyedévben, miután a finomítói marzsok negatívra fordultak május közepén. A nagyon erős első negyedévet a működést érintő komoly kihívások és példátlan ár- és marzsmozgások követték a második negyedévben. A fél évet tekintve jobbak az eredmények, a tiszta EBIDTA 0,5 százalékkal magasabb a tavalyi eredményhez képest - ismertette a Mol, hozzátéve, hogy a petrolkémia hozzájárulása továbbra is erős volt.

A fogyasztói szolgáltatások üzletág EBITDA-ja 35,3 milliárd forint (111 millió dollár) lett a második negyedévben, forintban számolva szinten maradt, dollárban számolva 6 százalékkal csökkent, a költséghatékonyságot szolgáló intézkedések szinte teljesen ellensúlyozták a járványhelyzet miatti kieséseket a közlemény szerint.

A gázszállítási üzletág EBIDTA-ja a nagy kapacitáslekötés és az alacsonyabb működési költségek eredményeképpen csaknem megduplázódott a tavalyi időszakhoz képest, 14,3 milliárd forint (45 millió dollár) lett a második negyedévben, illetve 36,1 milliárd forint (116 millió dollár) az első fél évben.

A Mol-csoport megerősítette a 2020-ra vonatkozó 1,5 milliárd dolláros beruházási iránymutatását, ami pozitív egyszerűsített cash flow termelést tesz lehetővé idén, eközben a nem-stratégiai beruházási költségeket jelentősen visszafogták.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír csütörtökön 1793 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3090 forint, a legalacsonyabb 1501 forint volt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Amerikában az eladók diktáltak

Amerikában az eladók diktáltak

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedett, viszont a Mol esett, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az Egyesült Államokban is az eladók diktáltak, a vezető részvényindexek értéke csökkent a keddi kereskedésben. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×