Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Kirándulók a tavaszias melegben a siófoki Balaton-parton 2020. március 18-án.
Nyitókép: MTI/Varga György

Rendhagyó szezonra készülnek a balatoni vendéglátósok

Az előszezon már kiesett, tartanak az elmaradó rendezvények hatásától és az elhasznált szabadságok miatt hétvégére korlátozódó dömping távolságtartás okán való kiszolgálhatatlanságától.

Az idén a járvány mellett az időjárás is betett a balatoni szezonkezdetnek. Az előző évhez képest már most 30-40 százalékkal kisebb a dél-balatoni kiskereskedelmi és vendéglátó vállalkozások forgalma - számolt be a hirbalaton.hu a KISOSZ (Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) balatonszárszói turisztikai szezonnyitó fórumán elhangzottakról. Mint kiderült, közel 1400 vendéglátó hely és 2400 kiskereskedelmi üzlet található a Balaton déli partjának térségében, Somogy megye északi részén.

Kertész Rezső, a KISOSZ Somogy megyei társelnöke szerint

még nem lehet tudni, hogy mind kinyit-e a nyárra, hiszen körülbelül harmaduk “a lét és nemlét között billeg.”

Beszámolt arról is, hogy továbbra is lobbiznak azért, hogy enyhítsenek azon az - általuk életszerűtlennek és túlzónak tartott - előíráson, hogy ha egy helyen másodszor is hibát talál a hatóság kasszazárásnál, mérlegelésnek sincs helye, 12 napra be kell zárni az üzletet. Csak Somogyban több mint tucatnyi esetben jártak el így a hatóságok az utószezonban.

A fórumon részt vevő mintegy 60 vállalkozó többsége tart attól, hogy a karantén miatt sok reménybeli vendég kénytelen volt elhasználni a szabadságát, és ezért alapvetően csak a hétvégéken lehet jelentős turistaforgalom a tónál. Ennek kiszolgálását azonban a kapacitások és a távolságtartási szabályok megnehezítik. A portál szerint egy rögtönzött helyszíni felmérésből kiderült,

az adózási nemtől és vállalkozástípustól függő, alanyi jogon járó kedvezményen túl egyik jelen lévővállalkozó sem tudott eddig semmiféle támogatást igénybe venni

a kiesései csökkentésére adminisztrációs nehézségek miatt. Vagy mert nem tudott a feltételeknek megfelelni, vagy mert nem is jutott nyomára a beharangozott lehetőségeknek.

Makkos Péter, fonyódi vendéglős, a KISOSZ térségi elnöke arról beszélt, hogy

az előszezon lényegében elmaradt, és megjósolhatatlan, hogy rendezvények, programok, fesztiválok híján mennyien látogatnak el a Balatonhoz.

Abban bízik, hogy a . a megnövekedett Szép Kártya keretek, a kedvező időjárás, és egy szüreti programokban, napsütésben gazdag utószezon ellensúlyozni fogja a kieséseket.

A munkaerőhiányra idén nem panaszkodnak a vendéglátósok, mivel többen is külföldről hazajött, szakképzett, tapasztalt embereket tudtak felvenni. A bérek a korábbi évhez hasonlóan, vagy kicsivel alacsonyabban alakulnak – mondta Szili Zsolt, az egyik zamárdi étterem üzemeltetője. A járványügyi intézkedések teljesítésével, eszközök, tisztítószerek, maszkok beszerzésével jűró pluszköltségekre azonban igen, ezért sokan bíznak abban, hogy nem a szokásos időben zárul a szezon.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×