Infostart.hu
eur:
388.65
usd:
330.01
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Nyitókép: Pexels

Súlyos helyzetben a legkisebb vállalkozások

A mikrovállalkozások negyedének, közel 40 ezernek kevesebb mint egymillió forint van a számláján, ezért 156 ezer alkalmazottnak van veszélyben a munkahelye.

A KSH szerint több mint 450 ezer mikrovállalkozás, de közülük érdemi gazdasági hatással csak 165 ezer rendelkezik – a Via Credit friss elemzése ez utóbbiakat vizsgálta. A vizsgált vállalatok átlagosan 2,7 főt alkalmaznak, így összesen 458 ezer embernek adnak munkát. Havonta 231 ezer forintot költenek egy főre, ez az összeg lényegesen alacsonyabb a nemzetgazdasági átlagnál, a minimálbérnél csupán picit magasabb összeg.

A mikrovállalkozások jellemzően olyan iparágakban működnek, ahol kisebb a finanszírozási igény, de egyben kevésbé hitelképesek, kevésbé bonyolult a működésük, de ha van is hitelük év végéig, ők is élvezhetik a moratóriumot.

Az 1-4 fős cégek átlagban 33 millió forint éves bevételt érnek el, ketten dolgoznak benne, 3 millió forint hitelük van, és 7,5 millió forint pénztartalékjuk. A negyede, azaz 40 ezer vállalkozás átlagosan alig 270 ezer forint számlapénzzel rendelkezik, ami nem sok mindenre elég.

Az 5-9 fős cégek – összesen 20 ezren vannak – átlagosan már 7 főt foglalkoztatnak, 40 százalékuk azonban nem rendelkezik 3 havi tartalékkal, így előfordulhat, hogy a tulajdonosnak saját megtakarításából kell tőkésíteni a céget.

Minél kevesebb alkalmazottja van egy vállalatnak, annál nagyobb tartalékkal rendelkezik a bérköltséghez viszonyítva. Ezt vélhetően az magyarázza, hogy 1-2-3 alkalmazottal rendelkező vállalatban valójában csak a tulajdonos és családja van bejelentve. A vállalat pénzeszközei pedig gyakorlatilag a család vagyonaként van kezelve, csak adózási okokból nem került kifizetésre osztalékként.

A nagyobb létszámúak esetében viszont aggasztó, hogy a pénztartalék aránya folyamatosan csökken a létszám emelkedésével. Ezek a kisvállalatok lehetnek azok, amelyeket legrosszabbul fog érinteni a válság. Már a gazdaság 1-2 hónapos leállása a vállalat csődjét és az alkalmazottak elküldését jelentheti sokuk esetében. A teljes minta alapján 156 ezer alkalmazottnak, a teljes 458 ezer 34 százalékának lehet veszélyben a munkahelye az alacsony tartalékok miatt.

A legrosszabb helyzetben a vendéglátás- és szálláshely-szolgáltatásban működő vállalatok vannak, ráadásul a Covid-19 okozta válság is őket érinti legérzékenyebben. Ez önmagában közel 30 ezer veszélyeztetett munkahelyet jelent a vizsgált mintában. A kiskereskedelemben működő cégek és a gépjárműszervizek, használtautó-kereskedők is alacsony tartalékokkal rendelkeznek. Csak az élelmiszer- és italkereskedők esetében nem kell jelentős visszaesésre számítani. Viszonylag alacsonyabb tartalékokkal rendelkeznek még a teljes alkalmazotti létszámban jelentős veszélyeztetett iparágak, mint a szállítás és az építőipar. Ahogy a fogyasztók visszatartják a költekezésüket, úgy az eladók egyre nehezebb helyzetbe kerülnek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

Brutális ütemben fejlődött idén a mesterséges intelligencia - Karnyújtásnyira lehet az AGI?

2025-ben a technológia terén egyértelműen szinte minden a mesterséges intelligencia fejlődéséről szólt, a vezető AI-vállalatok pedig rendkívüli tempóban dobták idén piacra az újabbnál újabb megoldásaikat. Bár az év során sokan tartottak az "AI lufi" kidurranásától, a benchmarkok alapján az új modellek messze felülmúlták a tavalyiakat, bizonyos területeken pedig már meg is haladták az emberek képességeit. Az LLM-ek mérhető tudása azonban csak az egyik fontos tényező: az automatikus működés a másik elem, amelyről idén gyakran szó esett, különösen az általános mesterséges intelligencia (AGI) elérésével kapcsolatos várakozásokra utalva. A fejlődés ugyan egyértelműen látszik ezen a területen is, a vállalatvezetők és AI-kutatók igen megosztottak a kérdést illetően: egyesek szerint két évre, mások szerint egy évtizedre vagyunk a legokosabb emberek képességeit meghaladó, teljesen autonóm működésre képes AI-rendszerektől. Sőt, egyes vélekedések szerint addig még az AI-hoz való teljes tudományos megközelítésnek is változnia kellene.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×