Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Nyitókép: Pixabay.com

Gigantikus erdőtelepítés jön Magyarországon

Tizenegyezer hektáron fognak fákat ültetni egy széleskörű összefogásnak köszönhetően.

Mintegy 11 ezer hektárnyi új erdő létrehozásához járulhat hozzá a közeljövőben a Vidékfejlesztési program, az eddig elnyert pályázatoknak köszönhetően az elmúlt években közel 6500 hektáron valósultak meg telepítések - írta a Magyar Nemzet szerdán.

Hozzáteszik, hogy az agrártárca várakozásai szerint a növekvő támogatásoknak köszönhetően ez évtől új lendületet kap a folyamat, a magángazdálkodók mellett az állami erdészetek mintegy 550 hektárral bővítik az erdőállományt.

Az eddig létrehozott összes új erdőterület közel fele, nagyjából háromezer hektár Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében létesült.

Emellett Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Pest megye együttes részaránya is megközelíti a 25 százalékot. Kevés kivételtől eltekintve az ország keleti és középső része az, ahol eddig a legtöbb erdőtelepítés történt a támogatások segítségével - írta a lap.

A Magyar Nemzet kitér arra, hogy Magyarország az elmúlt évszázadban összességében csaknem megduplázta erdőterületét, ami világviszonylatban is igen sikeres folyamatnak mondható. A rendszerváltozás óta mintegy 200 ezer hektár új erdőt ültettek a gazdák és a magánerdészetek, ezzel az erdősültség mára meghaladja a 21 százalékot. A 2030-ig szóló erdőstratégia célja, hogy ez az arány 2050-re elérje a 27 százalékot. A statisztikai hivatal jelentése szerint annak érdekében, hogy ez a vállalás teljesüljön, a következő évtizedekben több százezer hektár új erdő telepítésére lesz szükség - írta a lap.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×