Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Érdeklődők a Magyar Telekom T-Pont üzletében, a budapesti Mammut bevásárlóközpontban.
Nyitókép: MTI Fotó: Mohai Balázs

Bírságot kapott a Telekom

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Magyar Telekom Nyrt.-t, mert a vállalat tavaly októberben és novemberben előzetes értesítés nélkül változtatott számlázási gyakorlatán; a jogsértő magatartás miatt több százezer előfizető egyáltalán nem értesült az előfizetői szerződése egyoldalú módosításakor őt megillető jogokról.

Az NMHH tájékoztatása szerint előfizetői beadványok alapján indítottak eljárást a szolgáltató ellen. A fogyasztók azt sérelmezték, hogy a Telekom rövidebb határidőt adva megváltoztatta a számlák befizetési határidejét, amely így a következő hónap elejéről az aktuális hónap végére esett.

A cég 2018 októberében - néhány ügyfél esetén novemberben - egy hónapon belül két számla teljesítését is kérte ügyfeleitől, az augusztusi számláét október elején, a szeptemberiét pedig október végén.

Minderről a szolgáltató a már rövidített határidős számla mellékletében, emellett honlapján tájékoztatta az előfizetőket. Bár az egyoldalú szerződésmódosításhoz joga volt, arról az előfizetőket a módosítások hatályba lépése előtt legalább harminc nappal kellett volna tájékoztatnia - hívta fel a figyelmet az NMHH.

A hírközlési hatóság megállapította azt is, hogy a szolgáltató a jogszabályokban előírtakkal ellentétben az előfizetőknek küldött értesítésekben nem ismertette az előfizetőket ilyenkor megillető jogokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy ha az egyoldalú szerződésmódosítás az előfizetőt hátrányosan érinti, az előfizető 45 napon belül jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott idejű szerződést is.

A feltárt jogsértések alapján az NMHH a Telekomot jogkövető magatartásra és 25 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte. A közlemény szerint a hírközlési hatóság a bírság kiszabásakor figyelembe vette, hogy a módosítás több százezer előfizetőt érintett, és a szolgáltatót az elmúlt két évben hasonló jogsértés miatt már háromszor kötelezte jogkövető magatartásra. Ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte a hatóság, hogy a szolgáltató a második számla végösszegéből 5 százaléknyi kedvezményt nyújtott az érintett előfizetőknek.

Az elsőfokú döntéssel szemben a szolgáltató fellebbezhet.

Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×