Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
326.07
bux:
145992.9
2026. november 3. kedd Győző
Munkagépek dolgoznak a leendő BMW-gyár építési területén Debrecen közelében 2019. június 14-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Friss hírek az új magyar BMW-gyárról

Lesz-e motorgyártás és termelni kezd-e a gyár 2023-ban?

Az előzetes terveknek megfelelően halad a BMW-csoport debreceni üzemének kivitelezése. A beruházás kapcsán egymilliárd eurót fektetnek be, és a gyár éves kapacitását 150 ezer járműben határozták meg. Úgy tűnik tehát, hogy a motorgyártást nem tervezik Debrecenbe telepíteni - mondta a bajor BMW-konszern kommunikációs illetékese, Sandra Schillmöller a Világgazdaságnak.

Korábban arról lehetett hallani, hogy a hajdúsági üzemben 2023-ban kezdődhet meg a termelés, de a BMW munkatársa erre reagálva most azt mondta, hogy a dátumról egyelőre nem tudnak konkrét információval szolgálni, ez a projekt jelenlegi állapotában túl korai lenne.

Ugyanakkor emlékeztetett, hogy zajlik a körülbelül 12 hónaposra tervezett tereprendezés a debreceni ipari helyszínen.

A BMW a gyár befejezéséig több mint ezer munkahelyen kíván betölteni. Egyelőre három pozíciót hirdettek meg egy magyar karrieroldalon.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×