Infostart.hu
eur:
381
usd:
321.5
bux:
128227.93
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Változások a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde új részvénykategória-rendszert vezet be a leendő, és a meglévő kibocsátók számára, amelynek célja, hogy a BÉT jobban illeszkedjen a legjobb nemzetközi gyakorlatokhoz.

A módosítások 2019. január 1-jén lépnek hatályba az új belépők számára. A már tőzsdére bevezetett kibocsátókra 1 év türelmi idő vonatkozik, így rájuk 2020. január 1-től lesznek érvényesek a módosítások - közölte a BÉT.

A változások között kiemelik: a belépési küszöb a standard kategóriába, hogy

a vállalat árfolyamértéke el kell, hogy érje a 250 millió forintot.

Legalább 10 százalékos közkézhányad szükséges (vagy 100 millió forint értékű papír forogjon közkézen vagy a vállalat legalább 100 tulajdonossal kell, hogy rendelkezzen). Feltétel, hogy az adott vállalat legalább 1 év lezárt üzleti évvel kell, hogy rendelkezzen.

Megszűnik az eddigi kettős rendszer, amelyben más kritériumok voltak érvényben a bevezetésekre és mások a kategória-felülvizsgálatokra. Ezt követően az árfolyamérték és közkézhányad minimumok folyamatos fenntartását ellenőrzi majd a BÉT féléves felülvizsgálatok keretében mind a Prémium, mind a Standard kategóriában.

Megszűnik a nyilvános tranzakció követelménye a Standard kategóriában.

Az új szabályozás életbelépése után megszűnik a T kategóriába történő belépés lehetősége, helyette a BÉT Xtend piac várja a főpiac előszobája iránt érdeklődő vállalkozásokat.

A közlemény emlékeztet: az új piaci struktúra lényege az, hogy a szabályozott piacon maradjanak, illetve nagyobb számban jelenjenek meg a tőzsdei szereplésre legalkalmasabb kibocsátók.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×