Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Kóbor György, az ENKSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója a Főgáz Zrt. budapesti központjában tartott sajtótájékoztatón 2017. február 1-jén. A tájékoztatón elhangzott, hogy a ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató 121 milliárd forintért vásárolta meg az EDF Démász Zrt. 100 százalékos részvénycsomagját.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Kóbor György elárulta az MVM óriáshitelének részleteit

A Mavir átviteli hálózatának megerősítését és a magyar-szlovák összekötő vezetékek megépítését is a most felvett százmillió eurós hitelből finanszírozza az MVM Zrt. - mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Kóbor György, a társaság elnök-vezérigazgatója.

A százmillió euró, vagyis több mint 30 milliárd forint keretösszegű, hosszú lejáratú hitelszerződés biztosította forrásból a tervek szerint a Mavir Zrt. átviteli hálózati beruházásait finanszírozza majd az MVM Zrt. - mondta Kóbor György. A Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója azt is közölte, hogy a célzott finanszírozással az Európai Beruházási Bank az MVM csoport 2018 és 2022 közötti időszakának beruházásaihoz nyújtja majd a 15 éves lejáratú hitelt.

"Ez már a harmadik ilyen megállapodásunk, ez elsőt még 2010-ben kötöttük, a másodikat pedig 2014-ben, és összesen 250 millió euróról szerződtünk az Európai Beruházási Bankkal. Alapvetően infrastrukturális projekteket finanszíroz a bank, ez alkalommal is olyan hálózati beruházásokat kívánunk finanszírozni, amelyek a Mavir 2018 és 2022 közötti üzleti tervében szerepelnek" - mondta az elnök-vezérigazgató.

Kóbor György az is elmondta, hogy melyek azok a projektek, amelyeket várhatóan megvalósítanak ebből a keretből: "Alapvetően a belső, magyar átviteli hálózat megerősítését célzó projektekre, alállomás-építésekre fordítják a hitelt, illetve ebből a forrásból finanszírozzuk a magyar-szlovák összekötő vezetékek megépítését is."

Az MVM vezetője hangsúlyozta, hogy a beruházásokkal javul a magyar átviteli hálózat biztonsága, de a fejlesztéseknek pozitív hatással lesz majd a közép-kelet európai regionális hálózatra és a határkeresztező kapacitásokra.

A mostani egyébként az első olyan finanszírozási tranzakció, amely az Európai Stratégiai Beruházási Alap által garantált forrásból valósul meg a magyarországi vállalati szektorban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×