Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke (b2) és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b) a „bölcs vár”, a Tudás Háza, az egykori budai óvárosháza felújított épületében az átadóünnepség napján, 2018. szeptember 21-én. Az épületben egyebek mellett három doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű doktori iskolája, két alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Matolcsy György: szellemi műhelyek működnek a "bölcs várban"

Kilenc szellemi műhely működik majd a "bölcs várban", a tudás házában, az épületben egyebek mellett 3 doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű doktori iskolája, 2 alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken azon a rendezvényen, amelyen átadták az egykori budai Óvárosháza felújított épületét a budai Várban.

A jegybank elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta:

"jelképes téren, jelképes helyen, jelképes időben"

adták át a korábban már majdnem teljesen lerombolt épületet.

Az épület is azt jelképezi, hogy Magyarország 2010 után megtalálta helyét a világban, Kelet és Nyugat között jelképes hídfőállást teremtett - mutatott rá Matolcsy György.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte: korunkban kulcskérdés az innováció, a másként, megújulva gondolkodás képessége, lehetősége. "Ezzel fontos élnünk, ha azt szeretnénk, hogy Magyarország és Budapest Európa innovációs központja legyen" - mondta a miniszter.

Az innovációs és technológiai miniszter elmondta: már most a negyedik ipari forradalom korát éljük, ennek megértéséhez és elfogadásához a társadalom innovációra való képességét is erősíteni kell. El kell fogadtatni, hogy már a közeljövőben a mesterséges intelligencia a mindennapok része lesz, könnyen elképzelhető, hogy robotok lesznek a "munkatársaink". Nem kell félni a robotoktól, a gépek irányításához mindig szükség lesz az emberekre - mondta a miniszter.

Palkovics László szerint annak ellenére, hogy kis ország Magyarország,

büszkék lehetünk az innovációban már eddig elért eredményeinkre.

A további fejlődés érdekében a kormány határozott célja, hogy a 2020-ra GDP 1,8 százalékára növeli a kutatás plusz fejlesztésre, illetve az innovációra fordítható összegek nagyságát - jelezte a tárcavezető.

A Pallas Athéné Alapítványok értékteremtő munkájának köszönhetően 2014-ben kezdődtek el az egykori budai Óvárosháza régészeti és műemléki kutatásai. A teljes körű felújítás eredményeként az Óvárosháza történelmi jelentőségéhez méltó, ugyanakkor a 21. század kihívásainak megfelelő épületként született újjá.

A csaknem 800 éves múltra visszatekintő épület rekonstrukciójának és műemléki helyreállításának költsége mintegy 4 milliárd forint volt. Az épület a Pallas Athéné Domus Sapientiae (PADS) Alapítvány tulajdona - közölte az Optima Befektetési Zrt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×