Infostart.hu
eur:
380.2
usd:
321.7
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd
Lukas Juranek, a Continental debreceni gyárának ügyvezető igazgatója beszédet mond az abroncsgyártó és autóiparialkatrész-beszállító konszern hetedik magyarországi gyáregységének alapkőletételi ünnepségén Debrecenben, a repülőtér melletti déli ipari övezetben 2018. szeptember 17-én. A magyar kormány 34,5 százalékos intenzitással, mintegy 10,6 milliárd forinttal támogatta a beruházást.
Nyitókép: MTI / Czeglédi Zsolt

Debrecenben is gyárat épít a Continental

A debreceni gyárban egyebek mellett automata sebességváltókat, elektronikus vezérlőegységeket, szenzorokat gyártanak majd. A kormánynak Magyar Levente szerint az a célja, hogy Debrecen az ország második fővárosává váljon az élet minden területén.

Hetedik magyarországi gyárát Debrecenben építi fel a Continetal csoport: a 100 millió eurós beruházás alapkövét hétfőn helyezték el a repülőtér melletti déli ipari övezetben. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára mérföldkőnek nevezte a beruházást, amelyet 34,5 százalékos intenzitással, mintegy 10,6 milliárd forinttal támogatott a magyar kormány.

Az államtitkár elismeréssel szól arról a gazdasági fejlődésről, ami az utóbbi években jellemzi a várost, megítélése szerint az ország egyetlen régiója sem fejlődött olyan mértékben, mint Debrecen és térsége.

A kormánynak megfogalmazása szerint ugyanakkor ambiciózusabb terve van annál, mint hogy Debrecen autóipari központ legyen,

a városnak közép-, de akár már rövid távon is, "az ország második fővárosává kell válnia az élet minden területén".

Magyar Levente külön kiemelte: el kell érni, hogy a debreceni repülőtér a térség legfontosabb, legnagyobb forgalmú repülőtere legyen, amihez a kormány minden támogatást megad.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: a Continental a beruházással 450 új munkahelyet teremt Debrecenben. Az alkalmazottak egyharmada egyetemi, kétharmada középfokú végzettségű lesz - jelezte a polgármester.

Már keresik a dolgozókat

Lukas Juranek, a debreceni gyár vezetője hozzátette: a legfontosabb számukra a magasan képzett helyi munkaerő, amelynek biztosítására máris jó kapcsolatot alakítottak ki a Debreceni Egyetemmel és a helyi szakképzési centrummal.

Stephan Rebhan, a Continental erőátviteli divíziójának vezetője elmondta:

a debreceni gyárban egyebek mellett automata sebességváltókat, elektronikus vezérlőegységeket, szenzorokat gyártanak majd.

A munkatársak toborzását megkezdték, főleg villamos-, gépész-, ipari mérnököket, robotikával, szoftverfejlesztéssel foglalkozó szakembereket keresnek - fűzte hozzá.

Hans-Jürgen Braun, a Continental központi elektronikai gyárának vezetője azt mondta, hogy "nagyon modern, világszínvonalú létesítmény" lesz a debreceni gyáruk, megfelel a 4.0 elvárásoknak mind a digitalizáció, mind a robotika terén, és a jövőben bővíthető lesz.

Az alapkőletételi ünnepségen a gyárlapítás dokumentumait tartalmazó időkapszulát egy robot szállította és helyezte el, majd az ünnepség szónokai jelképes kapavágással elindították a beruházást.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×