Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Ilyen nagyot még nem dobott az Apple

Három új mobiltelefont mutatott be az Apple, köztük a cég eddigi legnagyobb készülékét. A legolcsóbb 300 ezer, a legdrágább majdnem 600 ezer forintba kerül majd. Az InfoRádió Khell Bogdánt, a Mobilaréna főszerkesztőjét kérdezte.

Bemutatták az eddigi legnagyobb kijelzős Apple mobilt, van dual SIM, 512 GB-os tárhely, 4 GB RAM és akár 500 000 forint fölötti árcímke jellemzi a párost.

Khell Bogdán, a Mobilaréna főszerkesztője az InfoRádió kérdésére elmondta: 10s (Xs) és 10s Max néven jött ki a legfontosabb újdonságpáros. A 10S maradt ugyanazon a méreten, mint az előző, a korábbi Plus modelleket leváltó iPhone Xs Max ugyanakkora, mint egy korábbi, 5,5 hüvelykes kijelzővel szerelt 8 Plus, csak 6,5 hüvelykes, szintén Super Retina OLED megjelenítővel, 1242 x 2688 pixellel, 458 ppi-s sűrűséggel. Ez hatalmas érintőkijelzőt kapott,

ilyen nagy kijelző még nem volt Apple telefonban

- tette hozzá Khell Bogdán.

Mind a két készüléknek Super Retina OLED kijelzője van, tehát nagyon kontrasztos, igen élénk színeket mutató kijelző - hangsúlyozta a főszerkesztő.

Vadonatúj üveget kaptak a modellek, amik sokkal strapabíróbbá és karcállóbbá tették a korábbinál a készülékeket. Megvan az IP68-as sztenderdek szerinti víz- és porállóság, a hagyományos space gray mellett pedig arany, illetve fehér/világosszürke kombináció is elérhető lesz.

Nem lett ujjlenyomat-olvasó sem a hátlapon, sem a kijelzőben, marad a Face ID - olvasható a Mobilaréna cikkében.

Világelsők

Bemutatták az Apple A12 Bionicot is, ami az első piacra kerülő, 7 nanométeres gyártástechnológiával készülő rendszerchip. Van még egy ilyen szett a piacon, ez a Huawei-féle HiSilicon Kirin 980, de ez nem fog megjelenni olyan hamar, mint ahogy érkeznek az új iPhone-ok - mondta a főszerkesztő.

A processzor klaszterrendszere nem változott, a 2 teljesítményért felelős mag 15%-kal lett gyorsabb 40%-kal kedvezőbb energiahatékonyság mellett, a 4 maradék esetén pedig csak az 50%-kal jobb energiahatékonyságot emelték ki. Akkumulátoradatokat nem közöltek, de a cég szerint a kisebb modell esetén fél, a nagyobbik modell esetén másfél órával hosszabb üzemidőt lehet elérni, mint az iPhone X-szel.

Alapvetően iparági trend, hogy a kijelzők méretei növekednek - hangsúlyozta Khell Bogdán. Ennek egyrészt az az oka, a technológia már lehetővé teszi, hogy az előlap szinte teljes egészében helyet adjon a kijelzőnek, tehát ahhoz képest, hogy mekkora a kijelző, nem is olyan nagyok maguk a készülékek - tette hozzá.

Ázsia diktál

A méretek növelésének másik indoka, hogy az ázsiai piacokon a nagy kijelző a menő. Mivel a kínai, az indiai és az egyéb ázsiai piacokon olyan hatalmas mennyiséget forgalmaznak a készülékgyártók, tehát igyekeznek alkalmazkodni az ottani vásárlók igényeihez.

Felbontások és képkockaszámok szempontjából nincs változás a kameráknál.

Ami újdonság: a 12 megapixeles, optikai képstabilizátorral ellátott, normál széles látó kapott vadonatúj szenzort, így a képminőség javulhat, leginkább az esti időszakokban készített fotók esetén - emelte ki Khell Bogdán. A szintén 12 megapixeles teleoptika is kapott optikai képstabilizátort, így a kézremegés hatásosabban szűrhető ki, így sokkal élesebb képeket lőhetnek a felhasználók.

A készülékek áráról a főszerkesztő elmondta, hogy

az Apple hagyományosan igen magasra pozicionálja az árait, mert stabilan van egy vásárlóréteg, amelyik szinte bármekkora árat hajlandó megfizetni ezekért a telefonokért.

Magyarország a második hullámban van, így szeptember 28-ától vásárolhatók meg nálunk az új mobilok,

az Xs indulóára 399 990 forint, az Xs Maxé pedig 439 990 forint. Az 512 GB-os csúcsmodell ára is érdekes, Max esetén 577 990 forintot kell majd fizetni érte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×