Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.6
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Nyitókép: Pixabay

A magyarok ragaszkodnak a jól bevált úti célokhoz

A külföldi nyaralást tervező magyarok több mint kétharmada (67,1 százalék) számolt be arról, hogy visszatérő vendége egy külföldi településnek. Ezen belül is 49,9 százalék a helyszín mellett a bevált szálláshoz is ragaszkodik, elzárkózva az újdonságoktól – derült ki a Kutatópont Kft. májusban végzett 2000 fős, a hazai lakosságra reprezentatív kutatásából.

A hazai felnőtt lakosság 37,3 százaléka említette idén májusban, hogy 2018-ban tervez nyaralást. Több alkalommal történő nyári pihenést mindössze a népesség 7,9 százaléka fontolgat, míg a többség (29,4 százalék) egy alkalommal számol a napos hónapokban kikapcsolódással.

A nyári szabadság eltöltése az átlagnál inkább jellemző a 18-39 évesekre, a magas végzettségűekre, valamint a fővárosban, vagy nagyvárosban élőkre. Míg a teljes populáción belül 37,3 százalék számol nyári feltöltődéssel, addig a 30-39 éveseknek a 52,9 százaléka, a felsőfokú végzettségűeknek pedig a 61,0 százaléka.

Pénz hiánya

58,9 százalék anyagi források hiányára hivatkozva nem megy nyaralni. Az egészségügyi helyzetére hivatkozik az elmaradók 12,5 százaléka, másik 11,3 százalék pedig ragaszkodik otthonához és a megszokás érzete erősíti a nyaralástól való elzárkózást.

Belföldi és külföldi nyaralók

Azon válaszadók, akik a nyári melegben áldoznak időt a rekreációra, elsősorban a belföldi nyaralás mellett voksolnak, a válaszadók 63,4 százaléka Magyarországon tölti a nyári szabadságát.

  • 23,7 százalék kizárólag külföldi nyaralást tervez, míg
  • 12,9 százalék belföldi és külföldi desztinációra is ellátogat a kutatás tapasztalatai alapján.

Míg az országhatárokon belüli kalandozás inkább a 60 év felettiekre (81,9 százalék) és az alacsonyabb végzettségűekre (74,4 százalék) jellemző, addig a külföldi úti cél az átlagnál jobban megszólítja a 30-39 éveseket (30,0 százalék), és a felsőfokú végzettségűeket (30,2 százalék).

„Helyszíntől függetlenül megvizsgáltuk, hogy a passzív pihenés, vagy az aktív programok vonzzák-e inkább a magyar lakosságot. Ez alapján látszik, hogy továbbra is a vízpart rendelkezik a legnagyobb vonzerővel nyáron.

A vizsgált magyar lakosság a tóparti üdülést részesíti előnyben (41,3 százalék),

illetve a tengerparti pihenést (26,2 százalék) és a folyóparti pihenést (11,7 százalék)” – mondta el Rabcsánszki Laura, a Kutatópont Kft. projektigazgatója.

Egyéb népszerű nyári programok

További népszerű aktivitás nyáron a városnézés (18,9 százalék), a wellness-program (16,1 százalék), valamint a fesztivállátogatás (9,4 százalék). Míg a tengerparti pihenés a külföldi desztináció miatt inkább a 60 év alattiak számára kecsegtető, addig a tó- és folyópartokat minden korosztály előszeretettel látogatja.

További érdekességek korcsoportok szerint:

  • a fesztiválok szinte kizárólag a 30 év alattiakat tudják megszólítani (24,5 százalék),
  • a városnézéshez inkább 30 felett jön meg a látogatói kedv,
  • a wellness-szolgáltatások a fiatalokat és szép korúakat egyaránt vonzzák.

Kedvelt úticélok, és szállástípusok

A külföldi úticélt választók kereken 35 százaléka Horvátországgal szemez idén nyáron, további 18,0 százalék Görögországba, 15,6 százalék Olaszországba tervez nyaralást.

A belföldi utazók fele májusban még nem döntött az úti céljáról. Akik mégis, azok nyári kedvelt régiója a Dél-Dunántúl (17,2 százalék), valamint Észak-Magyarország (14,5 százalék). Megyei bontásban magasan preferált Somogy, Heves és Veszprém megye, utóbbi 3 megye közül kettő mellett a Balaton közelsége szól.

Hol szállunk meg?

Magyarországi desztináció esetén az ismerősnél történő elszállásolás (32,7 százalék), a szállásadóval közvetlenül történő egyeztetés (26,4 százalék), illetve az internetes szállásfoglaló oldalak (23,6 százalék) dominálnak.

Az országhatárokon túli barangolásnál az internetes szállásfoglaló oldalak jelentik a legfőbb segítséget (35,8 százalék). Ezen kívül az utazási irodán keresztüli foglalás (31,9 százalék) jellemző a célcsoportra.

Bevált helyek vagy újdonságok?

A külföldi utazást tervezők 49,4 százaléka rendkívül ragaszkodó, velük már előfordult, hogy ugyanarra a településre és szállásra látogattak el külföldön. További 17,7 százalék arról számolt be, hogy ugyanazon a településen már jártak, de új szállást próbáltak ki, míg a külföldön nyaraló lakosság 33 százaléka, keresve az újdonságokat, mindig új desztináció felé veszi az irányt.

Címlapról ajánljuk
Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani kell a megfelelő tisztálkodási lehetőséget, valamint alapvető fontosságú az ivóvíz-minőségű víz garantálása is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés látszik, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×