Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Másfélszeresére emelték az üzemanyagok árát

Ötven százalékkal megemelték az üzemanyagárakat Egyiptomban - jelentette be a helyi olajipari minisztérium.

Az intézkedés része a Nemzetközi Valutalap (IMF) reformtervének, amely az állami támogatások megszüntetését szorgalmazta több fogyasztási cikknél.

Tarek el-Molla olajügyi miniszter azt mondta, hogy az intézkedéssel 50 milliárd egyiptomi fontot (2,8 milliárd dollárt) takaríthatnak meg a 2018-2019-es költségvetésben.

Az áremelés sorrendben a harmadik azóta, hogy Egyiptom 2016 novembere óta lebegteti a fontot. A lépés várhatóan további nyomást helyez a fogyasztókra, akik így is nagyon nehezen boldogulnak a munkanélküliség magas mértéke és az egyre növekvő árak közepette.

Drágul a palackos gáz is

A szombati tájékoztatás szerint megemelik a palackos PB-gáz árát is, amely a lakosságnak a korábbi 30 fontról 50-re, a közületeknek pedig 60 fontról 100-ra nőtt. A miniszter szerint az áremelkedés miatt várhatóan mintegy öt százalékkal csökken majd a olajtermékek fogyasztása az országban.

Egyiptom 2016-ban írt alá három évre szóló megállapodást az IMF-fel, amely kemény megszigorító intézkedéseket tartalmaz. Egyiptom azt reméli, hogy az olyan fájdalmas reformok révén, mint az adóemelés, a támogatások csökkentése, visszahódítja majd a külföldi befektetőket, továbbá lendületet ad a 2011-es arab tavasz követően válságba sodródott gazdaságnak.

David Lipton, az IMF vezérigazgató-helyettese idén májusban azt mondta az egyiptomi kormánytisztviselőknek, hogy a közel-keleti országnak jobban el kell mélyítenie reformját és jobban bátorítania kell a magánszektor növekedését, ha részesedni akar a világ gazdasági bővüléséből.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×