Infostart.hu
eur:
386.64
usd:
328.51
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Távozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal éléről Tállai András

A képviselő 2016 eleje óta vezette a hatóságot, egyik legnagyobb eredményének azt tartja, hogy sikerült a szervezet munkavállalóinak anyagi és más megbecsülését úgy feltornászni, hogy mára csökkent a korábban nyomasztó mértékű elvándorlás.

Távozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal(NAV) éléről Tállai András – errőlmaga az érintett beszélt a Magyar Időknek.

A NAV vezetését 2016-ban vettemát. Az, hogy milyen feladatokrólkell gondoskodnom, az elejétől fogvavilágos volt. Ezeket a teendőket elvégeztem – mondta a kormánypárti politikus.

Mint Tállai András elmondta, a 2016-ban induló átalakítás legfontosabbcéljai között szerepelt, hogya NAV új szemléletben végezze munkáját,miként lényegesnek számított az adminisztráció csökkentése, a feketegazdaságvisszaszorítása és az, hogy az adóhivatalban a lehető legszélesebb tudássalrendelkező apparátus dolgozzon.

A korábbiakkal ellentétben manapságminden adózó arra számíthat,hogy ha kell, érdemi segítséget kaphata NAV-tól a szabályok betartásához. Az elsődleges változás tehát az, hogy ma ahivatal először segít, tájékoztat, tanácsotad, vagyis szolgáltatásokat nyújt, adottesetben pedig büntetés is elmaradhatkisebb szabályszegés esetén – mondta

Tállai András. Kiemelte példaként, hogy 2016 óta a NAV az adózói életút alapjánminősíti a cégeket: a megbízható szereplőkszámos előnnyel számolhatnak, így – egyebek mellett – hamarabb megkaphatják a visszajáró áfát. – De idesorolhatóa mentorálási program is – jegyeztemeg. A program keretei közötta NAV fél éven keresztül nyújt speciális,akár személyre szabott segítséget akezdő vállalkozásoknak. A lehetőség azév eleje óta él, s már több tízezer vállalkozáskapott tájékoztatás.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×