Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Megválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara új elnökét

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendkívüli küldöttközgyűlésén a jelenlévők egyhangúlag elfogadták Krisán László elnök lemondását, és 94,6 százalékos támogatással két évre Csoltó Gábort, a BKIK Ipari Tagozat elnökét választották meg BKIK-elnöknek.

Csoltó Gábor programbeszédében jelezte, hogy a kamarának a jövőben szolgáltató szervezetként kell működnie, és fejleszteni kell a fővárosi vállalkozók számára díjmentes területeket. Céljai között szerepel továbbá a kamara törvényes működésének helyreállítása is, illetőleg az egyenrangú együttműködés a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, amelynek tanácsait meghallgatják, de az önálló budapesti kamara tevékenységébe beleszólást nem engednek.

Az új elnök fontosnak tartja, hogy mielőbb – szabályosan és jól előkészített – választásokat tartsanak a betöltetlen tagozatvezető és osztályelnöki pozíciókra. A BKIK gazdálkodásának átvilágítása a közeljövőben kezdetét veszi, ennek fényében derül majd ki, hogy történt-e az elmúlt években vagyonvesztés.

Kiemelt célként kezeli, hogy a főváros legalább 250 ezer vállalkozója közül minél többet tudjon a kamara tagjainak sorába, mert elfogadhatatlanul alacsonynak tartja a jelenlegi 3500 taglétszámot.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Az Európai Bizottság a 2028–2034-es uniós költségvetésben alapjaiban alakítaná át a kohéziós politikát: a több mint 500 fejlesztési program helyét 27 nemzeti és regionális partnerségi terv venné át. Raffaele Fitto, a Bizottság kohézióért felelős ügyvezető alelnöke szerint a nagyobb rugalmasság a versenyképességet szolgálja, hiszen a kohéziós beruházások több mint 58 százaléka, mintegy 220 milliárd euró már most is erre irányul. Az Európai Régiók és Városok Hetén felszólaló szlovén, litván, korzikai és lombardiai vezetők viszont attól tartanak, hogy a döntések a nemzeti kormányokhoz és Brüsszelhez kerülnek, pedig a helyi szereplők ismerik legjobban térségük gondjait. Lombardia legalább egymilliárd eurót veszíthet az új rendszerben, Litvánia pedig a háború és a népességfogyás miatt kiszámítható, hosszú távú forrásokat sürget. A vita tétje így nem csupán a pénz nagysága, hanem az is, hogy ki dönthet arról, milyen fejlesztés kell egy borsodi vagy balti zsákfaluban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×