Infostart.hu
eur:
374.96
usd:
317.73
bux:
127240.35
2026. február 26. csütörtök Edina

Fasimon Sándort javasolja a Mol az INA igazgatóságának új elnökévé

A Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját, Fasimon Sándort javasolja a Mol az INA igazgatóságának új elnökévé - jelentette be Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a társaság közgyűlését követő sajtóbeszélgetésen csütörtökön Budapesten.

Felidézte, 2016 végén választott bírósági ítélet mondta ki, hogy a Mol, mint az INA résztulajdonosa és az irányítói jogok gyakorlója mindenben betartotta a szerződést, a horvát olajcég részvényeinek megvásárlása során nem történt megvesztegetés, és a horvát állammal megkötött szerződések érvényesek. Az ítéletet a svájci legfelsőbb bíróság is megerősítette - tette hozzá.

Az elnök-vezérigazgató úgy fogalmazott: az INA már olyan állapotban van, hogy újra tud osztalékot fizetni, beruházásait maga tudja finanszírozni, és készen áll a nagyobb beruházásokra. A Mol pedig készen áll arra, hogy az INA-t úgy kezdje el működtetni, mint a csoport bármelyik más tagját. Elkezdik végrehajtani azokat a hatékonyságjavító intézkedéseket, amelyekre a horvát olajipari vállalatnak szüksége van ahhoz, hogy minden mutatójában felzárkózzon a csoport többi részéhez.

Arról szólva, hogy sajtóhírek szerint Horvátország visszavásárolná az INA-t, Hernádi Zsolt úgy reagált, még nem kaptak ajánlatot, a horvát kormány a napokban döntött az üzletet segítő tanácsadó kiválasztásáról.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, hozzátéve: Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×