Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Nőttek az egészségügyi kiadások - lapszemle

Míg 2010-ben alig több mint kétezermilliárd forint, idén már több mint 2900 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi kiadásokra.

A Magyar Idők szerint az elmúlt nyolc évben jelentős mértékben, csaknem 900 milliárd forinttal nőttek a költségvetés egészségügyi kiadásai. Ezen belül a legnagyobb tétel a kórházak működtetésére fordított költés, erre a célra az előző kormány 2009-ben még ezermilliárd forintot sem szánt, míg a jelenlegi kabinet idén már több mint kétszer ennyit áldoz. A forrásbővülés nem kis részben az ágazati bérek emelését szolgálta: a közszféra egészét tekintve az egészségügyiek részesültek a legnagyobb fizetésemelésben.

A Magyar Nemzet úgy tudja, megbukott a kormány terve, amely alapján a háziorvosokkal oldanák meg a sportorvoshiányt. Az alapellátók közül ugyanis mindössze 13-an kötöttek szerződést az Országos Sportegészségügyi Intézettel, vagyis a Sportkórházzal négy hónap alatt. A lap még októberben írk arról, hogy egy kormányrendelet-módosítás miatt jelentősen lazultak a sportorvosi vizsgálat szabályai, miután a sportorvos feladatait az amaőr sportoló háziorvosa, házi gyermekorvosa is elláthatja.

A Világgazdaság a KSH adataira hivatkozva azt írja, a magyar lakosság 45 százaléka krónikus beteg. Vezető helyen a magas vérnyomás, a mozgásszervi, valamint a szív- és érrendszeri betegségek állnak. Európában a krónikus betegekre költik az egészségügyi ellátás költségeinek 70-80 százalékát.

A Világgazdaságnak adott interjúban Varga Mihály azt mondta: a nemzetgazdasági tárca a jövőben is mérlegel minden áfacsökkentési tervet, ám most a korábbi intézkedések hatásának visszamérése zajlik. Mint fogalmazott, az elmúlt évek áfacsökkentései között volt, amelyik elérte a hatását - például a sertés- és csirkehús vagy épp az internet áfacsökkentése -, de például a tojás- vagy a halpiacon az intézkedés kevésbé vitte lejjebb az árakat. A miniszter szerint a bérnövekedés még nem okoz strukturális gondokat, a kamatkörnyezet pedig kedvez a beruházásoknak.

Nemcsak elveszi, hanem meg is eszi a bankok kenyerét a Transferwise, amely radikálisan olcsó nemzetközi átutalásokkal több millió eurónyi árbevételt csakliz el a pénzintézetektől minden nap. Kristo Käärmann, a Transferwise társalapító-vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjújában elmondta, hogy nem célja a bankszektor elpusztítása, cége viszont remélhetően hosszú távon egy átlátható, fölösleges költségektől mentes pénzügyi piac kialakulását katalizálja majd.

A Pénzcentrum azt írja, valószínűleg sokakkal megtörtént már, hogy egy bankfióki ügyintézés során hitelkártyát vagy folyószámlahitelt (esetleg mindkettőt) ajánlottak a számára. A két hiteltípus sok mindenben hasonlít egymásra, ám vannak lényeges különbségek is. A portál ezeket veszi röviden végig, hogy tudatosabban választhassunk a két termék közül.

Címlapról ajánljuk
A Fidesz helyére lépne a Munkaspárt a kisvárosban, de a Tisza sem hagyja magát

A Fidesz helyére lépne a Munkaspárt a kisvárosban, de a Tisza sem hagyja magát

Időközi önkormányzati választást tartanak október 18-án, vasárnap Püspökladány 7-es számú egyéni választókerületében. A tét a képviselő-testületi többség megszerzése, a voksolás politikai érdekessége pedig, hogy a Munkáspárt aspiránsa is megküzd a mandátumért a hivatalosan függetlenként induló, de egyértelmű politikai kötődéssel rendelkező jelöltekkel.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×