Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
323.69
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Hamar megszűnnek a cégek Magyarországon

Hamar megszűnnek a cégek Magyarországon

Csaknem 40 ezer cég szűnt meg 2017-ben Magyarországon, ami 14 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – tette közzé az OPTEN Informatikai Kft. Pertics Richárd céginformációs igazgató az InfoRádiónak elmondta, hogy a magyar cégek átlag 8-9 évig tevékenykednek.

A hazai cégstruktúrában egy konszolidációs folyamat figyelhető meg, melynek következtében évről-évre csökken a cégek száma. 2017-ben 40 ezer céget töröltek, és mindössze 27 ezer vállalkozásalapítás történt – tájékoztatott Pertics Richárd. Míg a cégek létrehozásának száma évek óta stagnál, addig azok törlése évről évre csökken – tette hozzá a céginformációs igazgató.

2018. január 1-jén 533 ezer cég volt bejegyezve Magyarországon, ebből

50 ezer megszüntetési eljárás alatt volt.

Itthon kiemelkedően sok az elaprózódott mikrovállalat, és kevés a tőkeerős nagyvállalatok aránya – hangsúlyozta.

A cégek 99 százaléka KKV-nek minősül, melyek – méretükből adódóan – sokkal kevésbé felkészültek a nagyobb gazdasági változásokra, így viszonylag gyorsan cserélődik a hazai cégstruktúra. A vállalkozások alapításkor várható időtartama 8-9 év, ráadásul csupán 50 százalékuk éri meg az 5 éves kort. Az új alapítású cégek 80 százaléka valamilyen módon korábbi céghez köthető.

A várakozások szerint az alapítások száma idén is 26-27 ezer körül alakul, a törlések száma pedig tovább csökken, 35 ezerre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×