Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
323.69
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Figyelmeztetni kell a fogyasztókat, hogy milyen mézet esznek

Figyelmeztetni kell a fogyasztókat, hogy milyen mézet esznek

A magyar méhészek háromszor annyi mézet állítanak elő, mint amennyit belföldön el lehetne adni, de a Kínából érkező rossz dömpingárúval képtelenek felvenni a versenyt.

A méz eredetének pontos feltüntetésével és bizonyos technológiai eljárások használatának tiltásával is szigorítanák a méz piacra jutását az Európai Unióban. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az InfoRádiónak elmondta, a magyar méztermelők továbbra is versenyhátrányban vannak a főként Kínából érkező olcsó mézimporttal szemben az európai országokban. 

„A fogyasztó csak azt tudja, hogy az adott méz nem a Holdról származik”

– mondta Bross Péter, aki hozzátette, a jelenlegi szabályozás szerint ha kettőnél több  országból származó mézkeverékből áll össze a termék, akkor elég azt feltüntetni, hogy az unióból vagy azon kívülről származik, vagy a kettő keverékékéből áll össze. 

Az elnök elmondta, egyesületük azt is kötelezővé tenné, hogy a terméken tüntessék fel a méz származási helyeit olyan sorrendben, amilyen arányban eloszlik a méz összetétele. A szakember szerint a fogyasztók elsősorban a saját országukból származó terméket fogyasztják, ezen felül pedig a minimum elvárás, hogy a méz az unióból származzon.

Hozzátette, a jelenlegi szabályozás azt határozza meg, hogy

a mézhez nem lehet plusz adalékot adni, illetve nem lehet semmi mást sem kivonni belőle.

A Kínából érkező méz a becsomagolás előtt egy úgynevezett gyantaszűrőn megy át, mivel olyan anyagokat is tartalmaz, amikkel már nem lehetne az Európai Unióban értékesíteni. Az ilyen módon szűrt méz eladását például az Egyesült Államokban már tiltják, és ugyanezt szeretné az Országos Magyar Méhészeti Egyesület is elérni az unió összes országában. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×