Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
323.46
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Súlyosan csökken a magyar egyetemisták száma

Súlyosan csökken a magyar egyetemisták száma

Egyre kevesebb hallgató jár a felsőoktatásba és csökken a nappali képzésben résztvevők száma is. A legfrissebb adatok alapján azt láthatjuk, hogy több mint egy évtizede szinte töretlen a lejtmenet, mostanra olyan kevés hallgató jár felsőoktatási intézményekbe, mint 20 évvel ezelőtt.

Az összes képzésben mindössze 283 350 hallgató vesz részt a 2017/18-as tanévben, ami 3700-zal kevesebb, mint egy évvel korábban, vagyis a létszám zuhanása az idei évben sem állt meg – hivatkozik  a KSH adataira a Portfolio. Ebbe a felsőfokú szakképzésen keresztül a doktori képzésig minden beletartozik.

Ilyen kevesen utoljára az 1998/99-es tanévben jártak főiskolára vagy egyetemre; akkor, amikor a felsőoktatási expanzió töretlenül zajlott. A 2000-es évek közepén meghaladta a 400 ezret a hallgatói létszám, ennek köszönhető, hogy sokat javult a diplomások aránya.

Felsőfokú alapképzésre már csak 170 300-an járnak, míg egy évvel korábban 174 160-an vettek részt. Mesterképzésen 34 850 hallgató tanul a megelőző évi 36 620 után.

Nappali képzésben 202 280-an vesznek részt a 2017/18-as tanévben, ami 3300 fős csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. A visszaesés itt is folyamatos, 2007 és 2010 között például minden évben 240 ezer felett volt a nappali képzésre járó hallgatók száma, ezt követően azonban erőteljes zuhanás vette kezdetét. A mostani adat a 2002/03-as tanév óta a legalacsonyabb.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×