Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.49
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Csalási botrány a Kika, a Pepco és az Extreme Digital tulajdonosánál

Dél-Afrika történetének legnagyobb vállalati csalása rázta meg a JSE dél-afrikai és a Deutsche Börse német tőzsdét. A dél-afrikai központú Steinhoff cég magyar leányvállalatai szerint itthon nincs baj.

A német eredetű, de immár dél-afrikai központú Steinhoff International nevű globális bútorkereskedelmi holding folyamatosan trükközött és hamisította a könyveit, csakhogy elfedje a rossz pénzügyi helyzetét - írta az Index.

A Steinhoff International régóta rossz pénzügyi helyzetben volt, és ezt úgy próbálta meg elfedni, hogy folyamatosan hiteleket vett fel és újabb cégeket vásárolt, miközben veszteségeit igyekezett mérlegen kívül elrejteni különböző kreatív könyvelési trükkel, akvizíciókkal és adócsalásokkal.

Az ügy kipattanása után a Steinhoff árfolyama összeomlott. A céget nem csak Johannesburgban, de Frankfurtban is jegyzik, utóbbi tőzsdén 2017-ben 4,93 eurón kezdett a részvény, december 15-én 0,54-en zárt, ez 89 százalékos visszaesés.

Dél-Afrikában két hete erről cikkezik a sajtó, a Steinhoff International esetét tartják az ország történetének legnagyobb vállalati csalásának. De az ügy más országokban is vethet hullámokat,  a Steinhoff International 30 országban, 40 különböző kiskereskedelmi márkanévvel bír.

Itthon azért lehet ismerős, mert 2013 óta ebbe a csoportba tartozik a Kika áruházlánc, és 2015-től a dél-afrikai holding a többségi tulajdonosa az Extreme Digital elektronikai kereskedőcégnek is. Ugyanebben az évben jelent meg itthon az elsősorban ruházati termékeiről ismert Pepco.

A Steinhoff most alighanem a létéért küzd, legalábbis a tőzsde így értékeli a számviteli trükközés után kialakult helyzetet.

A magyar leányvállalatok maguktól semmilyen közleménnyel nem reagáltak a helyzetre, de az Indexnek küldött válaszaik alapján az látszik, hogy a várható hazai következményeket illetően egyelőre mindenki bizakodó, nem tart a végeken negatív eseményektől.

Az Extreme Digital Zrt. közölte, hogy operatív működése – ideértve a financiális folyamatokat is – teljesen független a Steinhoff International csoporttól. Az Extreme Digital pénzügyi szempontból önálló, saját cash flow-val és likviditással rendelkezik. Ugyan a dél-afrikai cég az Extreme Digital 50,4 százalékos résztulajdonosa, de a magyar tulajdonostárs döntési jogai és lehetőségei megegyeznek a Steinhoff International jogaival és lehetőségeivel, emiatt a magyar online áruház helyzete teljesen egyedi, nem hasonlítható a csoporthoz tartozó más cégekhez. Az Extreme Digital Magyarország vezető online áruháza, tevékenysége stabil alapokon nyugszik, a vásárlók bíznak szolgáltatásaiban. Például az idei Black Friday akció során 20 százalékkal nagyobb forgalmat ért el, mint egy évvel korábban. Az Extreme Digital folyamatosan fejleszti szolgáltatásait, annak érdekében, hogy megőrizze piacvezető pozícióját. A jövő évre számos új projekt készített elő, amelyeket sok új, kreatív megoldás követ majd 2018-ban.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×