Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
324.69
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Több százezer cég van késésben

Több százezer cég van késésben

A társaságok januártól csak a Cégkapun át végezhetnek elektronikus ügyintézést - emlékeztetett Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára.

A nyilvántartások alapján mintegy 700 ezer gazdálkodó szervezetnek kellett volna augusztus 30-ig regisztrálnia a Cégkapu szolgáltatásra, mert a jogszabályban meghatározott gazdálkodó társaságok január 1-jétől csak ezen keresztül tarthatnak kapcsolatot az elektronikus ügyintézést biztosító szervezetekkel.

A Cégkapura regisztrált gazdálkodó szervezetek száma azonban csak mintegy 300 ezer, a többieknek ezért december végéig lesz még lehetőségük pótlólagosan regisztrálni

- mondta Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára

Hozzátette, hogy az elektronikus közigazgatásban 2018 január elsejétől nemcsak a Cégkapu indul el, hanem az ügyfeleknek szóló e-papír szolgáltatást is a mostaninál lényegesen több elektronikus ügyintézést biztosító szervezet fogadja. Az e-papír szolgáltatáson keresztül az elektronikus ügyintézést biztosító szervezethez hitelesen eljuttatott küldeményt a címzett köteles fogadni, és arra válaszolni - tette hozzá.

Fedorkó Tamás, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szolgáltatásfejlesztésért felelős igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2018 első fél évében a tervek szerint még elfogadja az Ügyfélkapun benyújtott dokumentumot, de lehetőség van a Cégkapun keresztül is beadni a küldeményt az adóhivatalhoz.

A Cégkapu fejlesztésénél tekintettel voltak a cégek megnövekedett és speciális többletigényére az Ügyfélkapus ügyintézéssel szemben. Cégkapun keresztül lehetőség lesz egy-egy vállalaton belül több munkatársnak jogosultságot adni az ügyek intézésére, de egy cég megbízhat egy másik vállalkozást is a feladattal - mondta Pándi Boglárka, a NISZ e-közigazgatásért felelős osztályvezetője.

A háttérbeszélgetésen bemutatták, hogy a Cégkapu és Ügyfélkapu egy felületen lesz elérhető. Az egységes felületre belépő személy kiválaszthatja, hogy milyen minőségben, magánszemélyként vagy cégként kíván ügyet intézni.

A 2018 januárban élesben induló Cégkapu tesztelésére december elejétől lehetőség lesz, illetve a magyarorszag.hu honlapon oktatási segédanyagot tesznek közzé - mondta Dávid Róbert, a Belügyminisztérium főosztályvezetője.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

Szakértő: hiába a sok napelem, az áram ára és az ellátásbiztonság továbbra is kérdés

A magyarországi villamosenergia-rendszer kihívásairól és kilátásairól készített elemzést a GKI Gazdaságkutató Zrt., amelyből kiderül: a legnagyobb kockázatot Paks I üzemideje és Paks II befejezésének folyamatos csúszása jelenti, miközben a megújulóknál a napenergia túlsúlya önmagában növeli a termelés ingadozását. Az InfoRádió Molnár László vezető kutatót kérdezte.

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Putyin fenyegetést küldött, Trump beszólt Kijevnek - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×