Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.32
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Kellemetlen fordulat: hiába csökkent adót a kormány, egyre többe kerül

Kellemetlen fordulat: hiába csökkent adót a kormány, egyre többe kerül

Tovább csökken 2018-tól a szociális hozzájárulási adó, de az emelkedő bérek miatt még többet kell befizetniük a cégeknek.

A munkaadóknak 2016-ban a 1,5 százalék szakképzési hozzájárulás mellett még 27 százalék  a szociális hozzájárulási adót (szocho) kellett fizetniük, ami idén 22, míg jövőre 20 helyett 19,5 százalékra csökken. Ha figyelembe vesszük a bérnövekedést is, akkor összességében mégis egyre többe kerül egy ember foglalkoztatása - írja az mfor.hu.

2016-ban még 352 ezer forintba került egy átlagbér a közterhekkel együtt a munkaadónak, addig idén már közel 376 ezer forintnál járunk. Ráadásul, ha az átlagbérek úgy fognak nőni, mint ahogy a minimálbér, illetve a diplomás garantált bérminimum emelkedik, akkor jövőre egy átlagfizetés kigazdálkodása már 405 ezer forintot jelent majd a 19,5 százalékos szocho-kulcs mellett is. Vagyis hiába a szociális hozzájárulási adó drasztikus csökkentése,

a cégeknek ma sokkal többe kerül egy alkalmazott átlagos fizetése, mint két éve.

Az a 0,5 százalékpontos csökkentés mindössze bő 1600 forinttal mérsékli a költséget.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×