Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.38
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Bajban van Vilmos, a Clapp kedveltje, de még a Bosc kobak is

Augusztus közepén kezdődött és októberig tart a körte betakarítása, a jelenlegi kilátások szerint az idei termés 25 ezer tonna körül várható, amely gyengébb egy átlagos év terméséhez képest is - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Gyümölcstermelői Főbizottságának elnöke.

Apáti Ferenc elmondta: Magyarországon mintegy 2400 hektáron, évente - időjárástól függően - 20-40 ezer tonna körte terem.

Az idei alacsony termés oka, hogy a zalai termőtáj áprilisban fagykárokat szenvedett, illetve fagy sújtotta a szabolcsi és borsodi termesztőkörzeteket is.

Emellett a nyári csapadékmennyiség sem volt elegendő - jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy a léipari körte termelői nettó ára idén sem változott jelentősen, kilogrammonként 50-60 forint körül maradt. Az első osztályú étkezési körte nettó termelői ára viszont 20-30 százalékkal magasabb a többéves átlaghoz viszonyítva, a szokásos kilogrammonkénti 120-150 forint helyett jelenleg 180-220 forint körül mozog. A pálinkaipar által felvásárolt Vilmos körte ára idén kilogrammonként 80-100 forintról 130-140 forintra emelkedett.

Apáti Ferenc szerint az árak emelkedése a fagykárral indokolható, amely a legnagyobb európai termelőket - Lengyelország, Hollandia, Belgium - érintette, valamint Olaszországban a nyári aszály is hozzájárult a mennyiségi veszteségekhez.

A magyar körteexport az elmúlt években évi 500 és 2000 tonna között mozgott, elsősorban a szomszédos országokba Szlovákiába és Romániába exportálunk, azonban a kivitel idén várhatóan kevesebb lesz, aminek elsődleges oka az aszályos időjárás miatti kisebb gyümölcsméret, valamint a fagyok, jégverések okozta minőségi veszteségek.

Az import az elmúlt években 1000-2500 tonna között mozgott, jellemzően Olaszországból, esetleg Lengyelországból érkezik, főleg a késő téli és tavaszi időszakban.

Magyarország három legjelentősebb termőtája Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs megye, a legnagyobb területen termesztett fajta, a körteterület harmada a Bosc kobak, a Vilmos körte pedig a termőterület negyedén terem.

A legkorábban érő magyar körtefajta az "Árpával érő", amely már július elején betakarítható.

A főbb fajták - a Clapp kedveltje, a Vilmos, a Conference, a Bosc kobak - augusztus közepétől októberig teremnek.

A körte hagyományos tárolókban 1-2 hónapig, korszerű körülmények között pedig február-márciusig tárolható - tette hozzá Apáti Ferenc.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×