Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.24
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
Egy különös moszkvai vendég dönt az autósok jövőjéről

Egy különös moszkvai vendég dönt az autósok jövőjéről

Először látogat a szaúdi uralkodó Oroszországba, és sorsdöntő lehet a találkozó.

Valamennyire hatásos volt, de nem érte el a várakozásokat az OPEC-országok tavaly hozott a termeléscsökkentő megállapodása. Az olaj ára 2014-es óta mélyrepülés követően jelenleg a WTI esetében 49, a BRENT esetében pedig 55 dolláron áll.

"Három évvel ezelőtt 90 dollár felett volt az olajár, aztán 2016 elejére a 30 dolláros szintig lement. A mostani 50-60 dolláros BRENT-ár sok olajtermelő országnak már a túlélést jelenti, Oroszországnak pedig egyenesen GDP-növelő hatású, és a rubelt is stabilizálta" - mondta az InfoRádióban Korányi Tamás, a Napi.hu tiszteletbeli főszerkesztője.

A kitermeléskorlátozó megállapodás 2018 márciusában lejár, és szerinte nagy kérdés, hogy milyen lesz a Szaúd-Arábia dominálta kemény mag és Oroszország viszonya.  Most egyfajta stratégiai együttműködés körvonalazódik a világ két legfontosabb olajállama között. Szalman király Oroszországba látogat, a szaúdi uralkodók közül elsőként, ez egy új helyzet.

"Legalább fél évre, de akár egy évre meg fogják hosszabbítani az egyezséget, és ez hatvan dollár fölé lökheti az olajárat" - vélekedett Korányi Tamás, de hozzátette: hosszú távon az olaj háttérbe szorul, az elektromos autózás térnyerése, az energiafelhasználás racionalizálása 2020 után az olajkitermelés jelenlegi szintét és a növekedését már irreálissá teszi.

A szakértő úgy látja, a Molnak jó a jelenlegi olajár, ez az árfolyamán is látszik.

"A Mol termel ki olajat, naponta kicsit több mint 100 ezer hordót, de nem ez a meghatározó, számára a finomítói árrés a döntő, ezért egy kicsivel magasabb olajár még jót tenne" - mondta Korányi Tamás.

A Mol most jelentette be, saját székházat épít, ez meglepte a befektetőket, de Korányi szerint nem biztos, hogy egy bérelt székház olcsóbb lenne.

"Tény, hogy a Mol székháza a hetvenes évek irodaépítészetének emblematikus alkotása, és kinőtte a cég. A Kopaszi-gátra egy reprezentítv nagy épületet érdemes építeni, és abban bízom, ahogy az "Uborka" Londonban városképet meghatározó, izgalmas jelenség, úgy ide is tudnak a mostaninál izgalmasabbat tervezni" - mondta Korányi Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Végül enyhe pluszban zártak az amerikai tőzsdeindexek az AI-para közepette

Durva eladási hullám söpört végig az ázsiai tőzsdéken csütörtök reggel az amerikai inflációs adat után, a dél-koreai részvénypiac közel 8 százalékot zuhant, ütötték a chipgyártók papírjait. A rossz hangulat némileg átragadt az európai tőzsdékre is, de itt csak mérsékeltek voltak az esések. A magyar tőzsde felülteljesítő volt a csütörtöki kereskedésben, a vegyes nemzetközi hangulat ellenére emelkedéssel zárta a napot a Budapesti Értéktőzsde, és mind a négy hazai blue chip árfolyama emelkedett. Az amerikai tőzsdék átmeneti lejtmenet után, ami elsősorban a tech papírokat, chipgyártókat, mesterséges intelligencia kapcsolt sztorikat érintette, végül összességében pluszban zártak. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×