Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
324.54
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Augusztusban indulnak az első nyugdíjas-szövetkezetek

Augusztusban indulnak az első nyugdíjas-szövetkezetek

Augusztusban elérhetővé válnak a nyugdíjas-szövetkezetek nyújtotta állások – mondta az InfoRádiónak Fiák István, a nyugdíjas szövetkezetek létrehozását segítő Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége elnöke.

Most zajlik az első nyugdíjas-szövetkezetek bejegyzési eljárása. Van olyan, amit a cégbíróság már be is jegyzett – mondta Fiák István.

Hozzátette:

a szövetkezetek próbaüzemszerűen már augusztusban elkezdenek kiépíteni kapcsolatokat a megbízókkal és nyugdíjasokkal.

Elmondta, hogy terveik szerint a most alakuló nyugdíjas-szövetkezeteket egy közös weboldalon gyűjtenék össze.

Eddig öt nyugdíjas-szövetkezet van. Közülük a Szomszédok országos lefedettségű, amely valójában négy nyugdíjas-szövetkezet összefogásával jött létre – mondta a Diákész elnöke.

Fiák István elmondta, hogy nagyon sokan érdeklődnek a nyugdíjas-szövetkezetek alapítása iránt, ezért egy mentorprogram létrehozását javasolták, hogy a nyugdíjas-szövetkezetek alapítását, megalakulását és beindítását mentorok segítsék.

A Diákész elnöke közölte: a gazdaság minden ágazat érdeklődik a munkát vállaló nyugdíjasok iránt, de a legnagyobb érdeklődés a vidéki kiskereskedelmi láncoknál van.

A kistelepülések boltjaiba ugyanis már az iskolaszövetkezetek sem tudják visszacsábítani a városokba költöző diákokat.

„Ezek a kiskereskedelmi láncok sokszor nem tudnak mást tenni, mint hogy a korábban ott dolgozó nyugdíjasaikat hívják vissza. Nekik kiváló lehetőség a nyugdíjas-szövetkezeteken keresztül visszahívni a nyugdíjas kollégákat” - jelentette ki a Diákész elnöke.

Augusztusban indulnak az első nyugdíjas-szövetkezetek

Fiák István elmondta, hogy a nyugdíjasok foglalkoztatása teljesen ugyanúgy fog működni, mint a diákmunkánál, mivel az már bevált, biztonságos, és jogszabályok által igencsak védett.

„A nyugdíjas-szövetkezetbe belépő nyugdíjasok tulajdonosok lesznek, és a szövetkezeten keresztül vállalkoznak. A szövetkezet áll jogviszonyban a megbízóval, a megbízást pedig a szövetkezet tagjai teljesítik” - részletezte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×