Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
324.64
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén
Súlyos problémát találtak a magyar autószerelőknél

Súlyos problémát találtak a magyar autószerelőknél

67 millió forint kárt okoztak autószervizek és alkatrész-kereskedések azzal, hogy hamis szoftvereket használtak és hamis alkatrészeket forgalmaztak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV vám- és jövedéki szóvivője azt mondta: a jogsértések, illetve az okozott kár zömét Győr-Moson-Sopron megyében derítették fel.

Súlyos problémát találtak a magyar autószerelőknél

A NAV pénzügyőrei autószerelő-műhelyekben és autóalkatrész-kereskedésekben használt járműipari szoftverek, valamint gépjármű-alkatrészek és kiegészítők eredetiségét vizsgálták – mondta el a hatóság vám- és jövedéki szóvivője. Leopold Róbert hozzátette, a legtöbb ellenőrzést Győr-Moson-Sopron megyében végezték, és itt találták a legtöbb jogsértést is.

„67 millió forintra becsülhető az a vagyoni hátrány, amit a jogsértők okoztak a jogtulajdonosoknak,

ebből 59 millió forint volt az okozott kár Győr-Moson-Sopron megyében.”

Súlyos problémát találtak a magyar autószerelőknél

A visszaélések szinte minden személyautó-márka, illetve a legnagyobb teherautó-márka jogtulajdonosait érintették leginkább – mondta Leopold Róbert. A pénzügyőrök számítógépeket és hamis szoftvereket, valamint olyan kiegészítőket foglaltak le, amelyeknél a márkajelzést a jogtulajdonosok engedélye nélkül használták – tette hozzá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője.

„A hamis autóalkatrészek és az illegális szoftverek nemcsak a jogtulajdonosoknak okoznak kárt, hanem a közlekedés biztonságát is veszélyeztethetik.”

Súlyos problémát találtak a magyar autószerelőknél

Az illegális szoftvereket tartalmazó számítógépek tulajdonosai ellen a hatóság szerzői jogok megsértésének gyanújával feljelentést tettek, ennek büntetőjogi következményei is lehetnek – mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője. Leopold Róbert hozzátette, továbbra is várhatóak a társhatóságokkal közös ellenőrzések, de ezek mindig előzetes adatgyűjtésen alapulnak, mert a jogsértések kiszűrése az elsődleges cél és nem a jogkövető magatartást tanúsító vállalkozások ellenőrzése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×