Infostart.hu
eur:
379.67
usd:
322.15
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Már a söralátét is a múlté

Már söralátét méretű bevallásra sincs szükség, az szja-kitöltési korszak az idén véget ért - mondta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek a személyi jövedelemadó idei bevallási időszakát értékelve.

Varga Mihály szerint jól vizsgázott az e-szja, hiszen a tavalyi évhez képest duplájára nőtt a bevallásukat elektronikusan beküldők száma. Az új rendszernek köszönhetően május 23-án 3,8 millió magánszemély tudta le bevallási kötelezettségét - mondta.

A nemzetgazdasági tárca vezetője hangsúlyozta, a gazdasági és a stratégiai kabinet együttes ülésén elfogadta a nemzetgazdasági tárca e-szja beszámolóját. Kiemelte, hogy néhány uniós országban, például Finnországban, Portugáliában vagy Svédországban a magánszemélyek bevallását már az adóhivatal készíti el, azonban ilyen gyorsan és eredményesen még egyetlen országban sem történt meg az átállás. Míg

tavaly az adózók előzetes kérésére 455 ezer bevallást készített el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), addig idén 3,8 millió magánszemély helyett dolgozott.

Tavaly félmillióan küldték el elektronikusan bevallásukat a NAV-nak, idén csaknem 950 ezren - mondta Varga Mihály. Az e-szja felületet 1,7 millióan keresték fel.

Annak ellenére, hogy a tervezet automatikusan akkor is érvényes bevallássá válik május 22-én, ha semmit nem teszünk, megérte időben elfogadni, mert a beküldéstől számított 30 napon belül utalja a NAV a visszajáró adó összegét.

Ezt csaknem 430 ezren meg is tették, módosítás nélkül elfogadva a tervezetet. Az e-szja rendszerén keresztül mintegy 160 ezren módosították, egészítették ki a bevallásukat - részletezte az adatokat a miniszter.

A jövőben várható változásokról a tárcavezető elmondta, hogy minden bevallást megvizsgálnak, leegyszerűsítenek, és ahol csak lehet, a bevalláskészítés terhét átvállalja az adóhivatal. Az e-szja most jelesre vizsgázott, 2018-tól pedig a NAV - a rendelkezésére álló adatok alapján - jövedéki adóbevallás-tervezetet küld majd az érintetteknek - tette hozzá Varga Mihály.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×