Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
324.58
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Gyorsan beírnak még 125 milliárdnyi kiadást a költségvetésbe

Több mint 125 milliárd többletkiadást tartalmaznak az Országgyűlés költségvetési bizottsága csütörtöki ülésén véglegesített, a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok, ez azonban az államháztartás tervezett, GDP-arányos 2,4 százalékos hiányán nem változtat.

A többletkiadásokat részben az előzetesen várthoz képest jobb makrogazdasági pálya által generált, megnövekvő bevételek, részben bizonyos kiadások csökkentése ellentételez, illetve fedez majd.

Az elfogadott módosító indítványok alapján a Paks II. projekt beruházására 20 milliárd forinttal több forrás állna rendelkezésre. A Turisztikai Fejlesztési Célelőirányzat a támogatott javaslatok szerint 16,4 milliárd forint többletforrást kapna.

A javaslatok egy jelentősebb része a családok támogatására előirányzott központi összegeket kívánta megemelni mintegy 19-20 milliárd forint átcsoportosításával.

Mivel 2018 a Családok éve, a kormány ennek programjaira 3 milliárd forint többletforrást szán. Emellett az új családkutató intézet felállítására 650 millió forintot fordítanak, arra, hogy a babakötvények a határon túli magyarok számára is elérhetőek legyenek, 600 millió forintot kívánnak adni.

Jelentős tételt jelent a bölcsődék fejlesztésére tervezett 3,5 milliárd forint többletforrás, a 3 vagy több gyerekes családok lakáscélú hiteltartozásainak csökkentését célzó 10 milliárd forint, és a gyereket vállaló fiatalok diákhitel-tartozásának csökkentésére szánt 1 milliárd forint, amely felülről nyitott előirányzat.

Az elfogadott költségvetési módosító javaslatok szerint a 2018-ban az évfordulókat ünneplő ciszterci és a premontrei rend együttesen 6,2 milliárd forintos többletforrást kap majd.

A Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-nek a nominális bevételi, kiadási főösszegre és végleges hiányszámra vonatkozó kérdésére azt közölte: tekintettel a költségvetés-technikai átvezetésekre, ezeket a számokat az egységes módosító javaslatban véglegesítik, és ezekről június 12-én szavaz az Országgyűlés.

Mesterházy Attila (MSZP), a költségvetési bizottság elnöke az ülést követően az MTI-nek elmondta: a kormány lazított a költségvetési szigoron, a 2018-ra tervezett költségvetés választási büdzsé, bár a kormány mást mond ezzel kapcsolatban. Az ellenzék szerint a kormány túl optimista a jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozó prognózist illetően - fűzte hozza a bizottság elnöke.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×