Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.93
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nagyok a károk, kevés mézre lehet számítani

Nagyok a károk, kevés mézre lehet számítani

A méhek egyharmada hullott el Jász-Nagykun-Szolnok megyében télen. A túl kevés termelő méh miatt valószínűsíthető, hogy idén kevés repce- és akácméz lesz - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének szaktanácsadója.

Molnár Ferenc elmondta, hogy nem önmagában a nagy hideg okozta a méhelhullást, hanem

a tavaly elszaporodott ázsiai varroa atka nevű kártevő,

amely nagyon legyengítette a méhek immunrendszerét. A pusztulás oka volt ezek mellett, hogy magas salakanyagtartalmú mézharmatméz került a telelő élelembe.

Megjegyezte: az 1156 megyei méhész összesen 55 ezer méhcsaládjának mintegy egyharmada pusztult el télen. A megmaradt állomány 20 százaléka nem termelőképes, ez azt jelenti, hogy körülbelül 27 ezer méhcsalád - az eredeti állomány fele - lesz termelő, a többi esetleg télre felerősödik - mondta.

A tavalyi gyenge termés mellett is tovább zuhantak a mézárak. Ennek okaként a hamisított mézek, a kínai dömpingméz európai piacokra történő bejutását nevezte meg. Az akácméz felvásárlási ára tavaly 1200 forinttal zárult, a napraforgó-, vegyes és repcemézé 700 forinttal.

Megjegyezte: a 2015-ös mézmintavétel után kiderült, hogy minden harmadik európai uniós üzletben hamis méz kapható. Hozzátette:a kiváló minőségű magyar mézet állományjavítónak használják.

Rádi Tibor, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének elnöke elmondta: a méhészek egy része veszteség nélküli jó áttelelésről, mások a méhállomány 50-70 százalékos pusztulásáról számoltak be.

Pest megye déli részén nagyobb mértékű volt a pusztulás, míg Örményes és Mezőtúr környékén alig tapasztaltak elhullást. Hozzátette: 240 méhcsaládjából több mint 50 pusztult el kora tavasszal. Szólt arról, hogy a várható mézmennyiséget a méhcsaládok számán kívül számos tényező befolyásolja. A repcénél például a szeles, hűvös, csapadékos időjárás okozott gondot.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×