Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal a Booking.com ellen

Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal a Booking.com ellen

A gyanú szerint a magyar Booking.com lehetővé tette a szállásadók számára, hogy egyeztessék az áraikat.

A GVH a holland anyacég és a magyar leányvállalat ellen is vizsgálatot indított –közölte a turizmus.com a Trend FM-re hivatkozva.

A gyanú szerint a magyar Booking.com lehetővé tette a szállásadók számára, hogy egyeztessék az áraikat.

A magyar leánycégnél helyszíni, rajtaütésszerű vizsgálatot is tartottak a GVH munkatársai.

Basa Andrea, a versenyhivatal szóvivője a hvg.hu-nak is megerősítette, hogy vizsgálat indult a Booking.com International BV és a Booking.com Hungary Kft.-nél, az utóbbinál pedig "kvázi házkutatást" is tartottak.

Ez utóbbihoz egyébként bírói jóváhagyásra volt szükségük, amit meg is kaptak az akció előtt.

A szóvivő szerint a feltételezett jogsértés mögött versenykorlátozó megállapodás állhat a jelenlegi gyanú szerint. A Booking.com ugyanis tavaly óta olyan hírleveleket küldött ki a náluk regisztrált magyarországi szálláshelyeknek, amelyek az árazásuk összehangolására sarkallhatták őket.

Azt a szóvivő nem árulta el, hogyan zajlott a rajtaütésszerű helyszíni vizsgálat, vittek-e magukkal dokumentumokat, illetve a leánycég együttműködő volt-e.

A vizsgálat határideje egyébként 6 hónap, amelyet kétszer is meg lehet hosszabbítani, újabb 6-6 hónappal.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×