Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Történelmi napunk lett: minden megváltozik majd körülöttünk

Szándéknyilatkozatot írtak alá az önvezető járművek akadály nélküli közlekedéséről az EU-ban - közölte Lepsényi István.

Szándéknyilatkozatot írt alá 29 ország - köztük Magyarország - arról, hogy együtt dolgoznak az önvezető, autonóm járművek akadály nélküli közlekedésén az Európai Unióban - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára Rómából telefonon az MTI-nek csütörtökön.

Hozzátette: a szándéknyilatkozatot a római szerződés aláírásának 60. évfordulójára szervezett Digitális Nap című uniós konferencián látták el kézjegyükkel az érintett országok képviselői.

Az államtitkár szerint ez a nyilatkozat fontos technikai kérdéseket vet föl, mint például az automatizálás, a jogszabályok és az adatbiztonság ügyét.

Lepsényi István felidézte, hogy tavaly novemberben a digitális regionális konferencián a visegrádi négyek (V4) már aláírtak egy megállapodást, amelynek a célja, hogy az országhatárok e járművek számára átjárhatóak legyenek. A csütörtökön elfogadott szándéknyilatkozatban ezt a célt már egész Európára kiterjesztették.

Kiemelte: a magyar kormány számára fontos ez a szándéknyilatkozat, mert Magyarország az európai és regionális együttműködésben is vezető szerepet akar betölteni.

Lepsényi István kérdésre válaszolva elmondta: a zalaegerszegi tesztpálya nagyon fontos a fejlődés szempontjából, hiszen ezáltal stabil, ismételhető körülmények között lehet kipróbálni az önvezető járművek viselkedését. Ez pedig elengedhetetlen a későbbi jogszabályok megalkotásához, amelyek beengedik majd ezeket a járműveket a forgalomba.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×