Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Bedobta a törülközőt az Uber elnöke

Kevesebb mint hét hónappal munkába állása után lemondott az Uber Technologies amerikai vállalat elnöke.

Jeff Jones azzal indokolta döntését, hogy

a vezetői tevékenységét meghatározó elvei és szemléletmódja nem összeegyeztethető mindazzal, amit az Ubernél tapasztalt, ezért nem tudja tovább folytatni a munkát.

A marketing szakértő Jeff Jones tavaly augusztusban lépett be a San Franciscó-i székhelyű, internetes fuvarmegosztó céghez, és a vállalatalapító Travis Kalanick után a második legfontosabb vezetőként az volt a feladata, hogy segítsen javítani az agresszív és könyörtelen startup hírében álló Uber imázsán.

A szakértők többsége szerint Jones távozása azt mutatja, hogy a helyzet a gondoltnál is bonyolultabb a vállalatnál, és az ügyek egyre rosszabbul mennek. Az utóbbi hetekben az Uber több vezetője távozott vagy kényszerült távozni a vállalattól.

Az Uber egyik alelnöke, Brian McClendon ugyancsak vasárnap jelezte, hogy március végén kilép a vállalattól, mert politikai szerepvállalásra készül. Egy másik alelnök, Ed Baker, valamint Charlie Miller, az egyik legismertebb biztonságtechnikai szakértő március elején mondott fel, míg a fejlesztésekért felelős Amit Singhalt távozásra kérték fel szexuális zaklatási vádak miatt.

Jeff Jones korábban a Target kiskereskedelmi üzletlánc marketingigazgatója volt, és főleg az ő személyes érdemének tulajdonítják a brand sikeres megújulását.

Az Ubertől való távozásának hátterében az is állhat, hogy március elején bejelentették a vezérigazgató mögé rangsorolt ügyvezető igazgató (chief operations officer) tisztség létrehozását, de nem ajánlották fel Jonesnak a posztot,

pedig az azzal járó feladatok jelentős része eddig hozzá tartozott.

A Recode hírportál viszont úgy tudja, hogy Jonesnak elege lett az Ubernél folyamatosan jelenlévő munkahelyi szexizmusból, a nemi diszkriminációs esetek elhallgatásából és a szexuális zaklatási ügyekből.

Az utóbbi hetekben több olyan ügy szivárgott ki, amelyek megkérdőjelezik Kalanick vezetői képességeit és a vállalat jövőjét.

Az Uber egyik volt alkalmazottja februárban egy blogbejegyzésben arról számolt be, hogy volt munkahelyén általános jelenség a szexuális zaklatás, amelyért nem jár büntetés. A bejegyzés nyomán Eric Holder volt igazságügyi miniszter vezetésével belső vizsgálat indult.

A Bloomberg a közelmúltban tett közzé egy videót, amelyen Kalanick indulatos vitába bonyolódott - ezért később nyilvános bocsánatkérésre kényszerült - egy, a jutalékának csökkentése miatt panaszkodó sofőrrel.

A hónap elején az Uber kénytelen volt elismerni azt is, hogy a Greyball nevű titkos program révén kiválogatta a nem szívesen látott utasokat a hatósági ellenőrzések kikerülésének érdekében.

A BBC News úgy tudja, hogy nagy valószínűséggel Travis Kalanick megválik a vezérigazgatói poszttól, miután megtalálják a megfelelő személyt az ügyvezető igazgatói posztra.

Az Uber közel 70 ország 520 városában nyújt internetes fuvarmegosztó szolgáltatást. A vállalat tőzsdére készül, és a remények szerint a változtatások megnyugtatják a remélt befektetőket. Az Uber tőkeértékét 68 milliárd dollárra becsülik, de egyes ágazati szakértők túlzottnak tartják ezt az értéket.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×