Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.09
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Évi 300 ezer forintot kaphat, ha csődöt jelent

Állami támogatást, havonta akár 25 ezer forintot is kaphatnak hitelük visszafizetéséhez azok az adósok, akik a magáncsődeljárásban meg tudnak állapodni hitelezőikkel - tudta meg a Magyar Idők.

Az Igazságügyi Minisztérium azt közölte a lappal, hogy ha az adós a családi csődvédelem keretei között – akár bírósági procedúrában, akár azon kívül – egyezségre jut hitelezőivel és megfelel a többi feltételnek is, akkor a megállapodás időpontjában fennálló tőketartozás évi 3,8 százalékának megfelelő, de

havonta legfeljebb 25 ezer forintos törlesztési támogatásra

szerez jogot. Az összeg a lakóingatlant érintő hitel- vagy pénzügyilízing-szerződés – egyezségben megállapított – törlesztőrészletét csökkenti. Fontos tudnivaló, hogy a támogatást a főhitelezőnél – vagyis általában a banknál – kell igényelni. Nem mellékes az sem, hogy a havi összeget a központi költségvetés fizeti ki, vagyis állami segítségnyújtásról van szó.

A tárca ugyanakkor azt is közölte, hogy a kezdeti időszakban senki sem élt a lehetőséggel, de az adósságrendezési eljárások jelentős része még a kezdeti szakasznál tart, azaz jelenleg a legtöbb esetben a bíróságon kívüli vagy a bíróság előtti egyezségek megkötése, előkészítése zajlik. A törlesztési támogatások folyósítására így sokszor még nem volt lehetőség.

A családi csődvédelem iránt az utóbbi időben érzékelhető érdeklődés mutatkozott, a jelentkezők száma március elején 758 volt. 

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×