eur:
408.06
usd:
358.7
bux:
0
2025. április 18. péntek Andrea, Ilma
Bankvezér: sokan vesznek most hitel nélkül lakást

Bankvezér: sokan vesznek most hitel nélkül lakást

Az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a magyarországi hitelezésben 20-30 százalékos növekedési potenciál van. A bankok között nagy konkurenciaharc kezdődhet 2017-ben – mondta Jelasity Radovan az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója a hitelezés lassú növekedésére számít idén.

„A fedezetlen hiteleknél már elindult lassan a növekedés, ám a fedezett ingatlanhiteleknél sajnos 2016-ban is csökkenés volt. Mindenesetre a bérek növekedése, a munkanélküliségi ráta, mind hozzájárul ahhoz, hogy mi is az előírások alapján több hitelt adhatunk. Hiszen ez mégis a bérekhez van kötve, illetve ahhoz, hogy valakinek van munkája vagy nincs” - illetve ahhoz, hogy van-e hit a jobb jövőben és közben mi történik a nagyvilágban - folytatta a helyzetértékelést Jelasity Radovan.

„Ahhoz, hogy valaki tangózzon, ketten kellenek.

Tehát kell valaki, aki azt mondja, hogy hajlandó most elkölteni a jövőbeni bevételét, és ebből vásárol egy lakást. Vagyis a hit a jobb jövőben mindenképpen kell. Az pedig nemcsak rajtunk múlik, hogy mi történik az országban, mi történik a környezetünkben. Mi is a bankszektorban már többet aggódunk amiatt, hogy mi történik az országon kívül, mint amiatt, hogy mi történik az országon belül” - fogalmazott az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A bankvezető áttekintette az ingatlanhitelezés helyzetét is.

„Az ingatlanárrobbanás mögött nem hitelek vannak, hanem

az emberek kiveszik a betéteiket, és ebből vásárolnak lakást, tulajdonképpen ez egy befektetés.

Most is azt lehet látni, hogy Magyarországon azért vásárolnak ingatlant az emberek, mert látják, hogy ilyen alacsony kamatkörnyezetben meg szeretnék valahogy őrizni a pénzük vásárlóerejét. A bankok tavaly – ha az előzetes számok véglegesek lesznek – majdnem feleannyi kamatot fizettek ki, mint amit még kifizettek 2015-ben vagy az az előtti időszakban. Az emberek azt mondják, hogy akkor most ők fognak a pénzükkel valamit kezdeni” - mondta Jelasity Radovan.

Bankvezér: sokan vesznek most hitel nélkül lakást

Nagyon sok ingatlanvásárlás mögött nincs hitel, az árak mennek felfelé, a lakosság azonban még mindig óvatos, és vagy nem vesz fel hitelt, vagy keveset vesz fel, illetve a CSOK-hoz hasonló állami kedvezményeket részesítik előnyben - zárta a helyzetelemzést Jelasity Radovan, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Nagy konkurenciaharc kezdődik a bankok között

A tavalyi év rekordja idén valószínűleg nem ismétlődhet meg, és a bankok között nagy konkurenciaharc kezdődhet 2017-ben – mondta Jelasity Radovan, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

A magyar bankok nem a bevételek és a hatékonyság növekedése miatt zártak rekord évet tavaly – mondta a műsorban Jelasity Radovan.

„Nem voltak kockázati költségek, hanem kockázati jóváírások voltak. A hitelek mögött lévő céltartalékokat a bankok felszabadították 2016-ban, ami szerény tudomásom szerint nem volt az utóbbi 10-20 évben.

Ezt talán kis mértékben meg lehet ismételni 2017-ben, de erre építeni nem lehet”

- részletezte a vezető.

Az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója beszélt cége legújabb eredményszámairól is, amelyek éppen ma jelennek meg.

„Valószínűleg ami az összeredményt illeti, messze-messze efölött leszünk, tehát végre Bécsnek is bebizonyítjuk, hogy érdemes volt fenntartani ezt a bankot ennyi év után, és most már mi is eredménnyel járulhatunk hozzá a csoporthoz, és nem csak onnan vennénk ki pénzt” - vázolta a bank elnök-vezérigazgatója.

Jelasity Radovan 2017-ben nagy konkurenciaharcra számít a bankok között.

„2016-ban is ami a hitelek utáni kamatbevételeket illeti, már 12-13 százalékkal csökkentek. Ez azt jelenti, hogy hitelezésből egyre nehezebb és nehezebb megélni. Sőt, a hitelállomány sem nő olyan mértékben, amivel aztán kompenzálni lehetne ezt a kamatbevétel-csökkentést. Ezt a díjbevételnél nehéz lesz növelni. Itt szerintem azok lesznek a nyerők, akik megpróbálnak esetleg ügyfélportfóliókat vásárolni, akiknek esetleg sikerül valamilyen akvizíció alapján növekedni.

Nagyon fontos lesz az is, hogy melyik banknak mennyi tőkére van szüksége, a tőke ugyanis rengeteg pénzbe kerül.

Szerintem itt a tőkekövetelmények után, illetve az előírások alapján is egy óriási konkurencia lesz majd a bankok között, és a költségek, illetve a hatékonyság sokkal inkább az előtérbe fog kerülni – főleg egy olyan évben, amikor a munkanélküliségi ráta 5 százalék alá esett Magyarországon” - véli az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A szektor számára az is a kiadások növekedését vetíti előre, hogy a bankoktól távozó szakemberek közül sokan ma már nem egy másik pénzintézetnél, hanem egy másik ágazatban helyezkednek el - tette hozzá Jelasity Radovan, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
F1-es szakíró: ha Norris nem szedi össze magát, hamar alulmaradhat Piastrival szemben

F1-es szakíró: ha Norris nem szedi össze magát, hamar alulmaradhat Piastrival szemben

Mentálisan már számos alkalommal Lando Norris fölé nőtt csapatársa, Oscar Piastri, ezért ha nem változtat a brit pilóta, a vb-címről szőtt álmairól is lemondhat – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A Motorsport Online főszerkesztője arról is beszélt, hogy ha borul a papírforma, ki érhet el meglepetésgyőzelmet a hét végén Szaúd-Arábiában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.04.22. kedd, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója
Álmosan indított a forint

Álmosan indított a forint

Nagypénteken a forint álmosan indított a péntek esti kisebb erősödés után még nincsenek nagyobb változások az árfolyamban. Tegnap elsősorban az mozgatta az árfolyamokat, hogy az amerikai jegybank elnöke, Jerome Powell éles hangon kritizálta Donald Trump amerikai elnököt.  A magyar gazdaság kilátásai is terítékre kerülnek a Portfolio következő befektetői klubján, ahol neves közgazdászok vitatják meg az aktuális világgazdasági fejleményeket, gazdaságpolitikai döntéseket, monetáris politikai irányokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×