Infostart.hu
eur:
381.13
usd:
321.51
bux:
128077.17
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Zsúfoltak a gyógyfürdők és a szállodák szilveszterkor

Zsúfoltak a fővárosi fürdők a két ünnep között, illetve szilveszter és újév napján, valamint az év eleji pár napon, különösen azok, amelyek műemlék épületekben működnek - mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. marketingigazgatója. Sokan szívesen töltik szilvesztert vidéki fürdővárosokban is, hiszen a főváros után a második legnépszerűbb úti cél ilyenkor Hajdúszoboszló.

„A két ünnep között és szilveszterkor is nagyon keresettek a fürdők, mivel a gyógyfürdőzés jól relaxálja az embert. Ilyenkor általában teltházas a nyolc budapesti fürdő, a kisebb fürdőket is sokan látogatják” – közölte Czinege Szilvia.

„Előfordulhat, hogy sorba kell állni, és az is megtörténhet, hogy csak akkor tudunk új vendéget beengedni, amikor valaki elhagyja a fürdőt. De be lehet azért jutni ilyenkor is a fürdőkbe, ezért arra biztatok mindenkit, hogy nyugodtan induljon útnak” - mondta a marketingigazgató.

Közölte:

január elsején annyi vendég van a fürdőkben, mint nyáron, egy olyan napon, amikor hőségriadó van.

Tavaly a nyolc állandó fürdőben több mint tízezer vendég volt, és hasonló számra készülünk idén is.

„A budapesti fürdők között a legnépszerűbb a Széchenyi fürdő, ahol egyszerre közel kétezer vendég lehet. Utána a Gellért fürdő, a Rudas és a Lukács fürdő következik. De a nyáron átadott, Paskál strandból átalakított Paskál fürdőnek is nagy forgalma van, és a Király, a Dandár fürdőnek is sok vendége van ilyenkor” - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. marketingigazgatója.

A vidéki fürdővárosok is népszerűek

Átlagosan 20 százalékkal magasabb szállásárak mellett mennek el szilveszterezni az emberek, az idei óvévbúcsúztató legkeresettebb helyszínei a főváros mellett Hajdúszoboszló és Szeged - derült ki a szallas.hu  felmérésből.  A portál kreatív vezetője azt mondta: egyre gyakoribb valamilyen plusz attrakció, legyen az ismert fellépő koncertje, vagy éppen disznóvágás.

„Magyarországon Budapest egyértelműen vezet, Hajdúszoboszló a második legnépszerűbb úti cél a magyarok körében ilyenkor. Ebből úgy tűnik, hogy a szilvesztert is szívesen töltök az emberek fürdővárosokban” - mondta Pálinkás János.

Hozzátette, hogy az adataik szerint külföldön pedig Lengyelország nagyon népszerű idén.

A szallas.hu kreatív vezetője elmondta, hogy egyre kevésbé elegendőek az olyan szilveszteri programok, amik csak a vacsoráról és a mulatásról szólnak, hogy odacsábítsák a vendégeket a szállodába.

"Most már valami pluszt kell kitalálni."

Például több tehetségkutató műsorban felfedezett fellépő ad koncertet ilyenkor, és népszerűek a stand up-os humoristák is – részletezte.

„De próbálnak más programokat is biztosítani: van olyan szálloda, ahol már disznóvágás van, utána pedig disznótoros vacsora cigányzenével. Egyes helyeken tipikus folklór-program van: lovas show vagy pusztai betyárkodás, és van olyan hely, ahol pedig bor- és pezsgőkóstolókkal várják a vendégeket” - mondta Pálinkás János.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×