Infostart.hu
eur:
375.16
usd:
317.63
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Az olasz kormányfő bukása lerántotta az eurót is

Az olasz népszavazás várható eredményének ismeretében húszhavi mélypontra süllyedt az euró dollárral szembeni árfolyama.

Húszhavi mélypontra süllyedt közép-európai idő szerint hétfőre virradóra az euró dollárral szembeni árfolyama annak nyomán, hogy az olaszországi népszavazáson elutasították a kormány alkotmányos reformokról szóló javaslatait, Matteo Renzi miniszterelnök pedig bejelentette lemondási szándékát.

Tokióban egy euróért 1,0506 dollárt kellett adni, miközben pénteken New Yorkban még 1,0664 dolláron kereskedtek vele.

Legutóbb 2015 márciusában volt hasonlóan alacsony az árfolyam, 1,0458 dollár.

A kereskedők mindazonáltal óva intenek a pániktól. "A nemek győzelme sem jelentené a világ végét" - mondta Fabio Fois, a Barclays londoni munkatársa a Bloomberg hírügynökségnek még a referendum előtt.

A népszavazáson az előzetes eredmények szerint 60 százalék voksolt Matteo Renzi reformtervei - többek közt a szenátus létszámának és hatáskörének csökkentése - ellen, és mintegy 40 százalék támogatta őket.

A referendum sokak szerint valójában a 41 éves kormányfő eddigi tevékenységének megítéléséről szólt. A nemek győzelme pedig megfigyelők szerint veszélybe sodorhatja az olasz bankrendszer megerősítésére irányuló intézkedéseket és ezzel az euróövezet stabilitását is.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×