Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Érkezik Budapestre a második felújított metrószerelvény Oroszországból

November első napjaiban érkezik Budapestre a második felújított metrószerelvény Oroszországból - nyilatkozta a felújítást végző orosz Metrowagonmash nemzetközi kapcsolatokért és marketingért felelős vezetője.

Daria Marku az MTI-nek azt mondta, hogy az orosz cég szerelőüzemében két, egyenként hat vagonból álló szerelvény felújítása folyik.

Az első felújított szerelvény május 26-án érkezett meg Budapestre. A második szerelvényt október közepén indítják Oroszországból és a tervek szerint november első napjaiban érkezik Budapestre, a harmadik felújított szerelvény pedig november közepén. A Metrowagonmash azt tervezi, hogy a továbbiakban havonta két felújított szerelvényt indít majd útnak.

A BKV és a Metrowagonmash tavaly augusztusban írta alá a budapesti 3-as metróvonal járműparkjának korszerűsítéssel egybekötött felújításáról, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállításáról szóló szerződést. Az orosz cég 219,1 millió euróért végzi el a 37 - egyenként hat kocsiból álló - szerelvény felújítását. A járművek garantált élettartama 30 év. Az orosz cég 33 hónap alatt végzi el a szerelvények felújítását.

A budapesti közlekedési társaság 2014 novemberében írt ki tendert a 3-as metró vagonjainak felújítására. A tavaly július 8-án kihirdetett döntést, miszerint a Metrowagonmash nyerte meg a pályázatot, az érvénytelen ajánlat miatt kizárt Skinest Rail észtországi cég megtámadta. A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban engedélyezte a szerződés megkötését.

Világszerte 11 ország 19 nagyvárosában üzemeltetnek olyan metrószerelvényeket, amelyeket a Metrowagonmash gyártott. Jelenleg 7000 ilyen kocsi van forgalomban.

A Metrowagonmash Európában két éve a szófiai metróhoz, előtte pedig Varsóba és Prágába szállított szerelvényeket.

A Metrowagonmash a Transmashholding része, amely Oroszország legnagyobb vasúti szerelvény és városi közlekedési rendszereket gyártó vállalata.

Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 7. 22:27
×
×
×
×