Infostart.hu
eur:
380.73
usd:
322.27
bux:
132557.62
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Nem lesz magasabb a diákhitel felső határa

Egyelőre nincs tervben a Diákhitel1 esetében a felvehető összegek megemelése – mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója. Bugár Csaba úgy fogalmazott: a Diákhitel1 kamata 3,75 százalék, így ennek a terméknek a kamatai az elmúlt hat évben lényegében megfeleződtek, míg a Diákhitel2-nél a hitel felvevője továbbra is 2 százalékos kamatot fizet.

A Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta, a diákhitel igénylésének legegyszerűbb módja továbbra is a diakhitel.hu felületen való bejelentkezés, majd a Diákhitel Direkt felkeresése. Emellett ahogy eddig is, továbbra is lehet személyesen az egyetemek, főiskolák Neptun-rendszerében igényelni.

Bugár Csaba elmondta, hogy nincs szükség arra, hogy itt külön jelentkezzen valaki, elegendő a felsőoktatási intézménybe való jelentkezés, ez ugyanis automatikusan átmegy a Diákhitel rendszerébe.

Hozzátette: továbbra is van a Diákhitel1, amely szabadfelhasználású hitel, illetve a Diákhitel2, ami 2012. augusztus 15-étől igényelhető.

„A diákhitel működését mindig a kormányrendelet határozza meg, és ez változatlan évek óta” - fogalmazott a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

„Jelenleg nincs tervben a havi maximum 50 ezer forintos felvehető összeg megemelése sem. Mi úgy találjuk, hogy ez elegendő szokott lenni a hiteligénylőknek. Ha többre van szükségük, akkor azt családi forrásból vagy munkával egészítik ki ezt az összeget” - közölte Bugár Csaba.

„A Diákhitel kamata most is csökkent: július 1-jétől 3,75 százalékpontra csökkent az előző féléves 3,9-ről. Ezzel az elmúlt hat évben gyakorlatilag megfeleződött a Diákhitel1 kamata. A Diákhitel2 esetében pedig továbbra is – ahogy a kormány határozott róla – 2 százalékot kell fizetnie a diáknak, a felette lévő összeget, az 5,75 százalékot pedig a költségvetés megtéríti a Diákhitel Központ felé” - fogalmazott az intézet vezérigazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Mutatunk egy rakás olcsó részvényt, amikben hatalmas a potenciál!

Mutatunk egy rakás olcsó részvényt, amikben hatalmas a potenciál!

Senki sem szeret a csúcson venni. Most olyan befektetéseket mutatunk, amik a csúcsról akár 70-90 százalékot estek, de amiket még mindig szeretnek a profik, a felértékelődési potenciál akár 70-140 százalék, és a grafikonok is izgalmasak. Ha olyan befektetéseket keresel, amik sokat estek, és van bennük potenciál, akkor ezeket érdemes megnézned! Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×